Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A svéd listavezetőhöz szerződő Vancsa Zalánnak a Marco Rossi radarjára való visszakerülés is szempont volt a klubváltásnál

A svéd listavezetőhöz szerződő Vancsa Zalánnak a Marco Rossi radarjára való visszakerülés is szempont volt a klubváltásnál

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
A nyári átigazolási időszak hajrájában a belga újonctól a svéd listavezetőhöz kerülő, 2-szeres magyar válogatott Vancsa Zalán a közmédiának adott interjút, melyben betekintést engedett a klubváltás hátterébe.

A 21 éves szélső augusztus 30-án szerződött a Lommeltől a svéd élvonalat meglepetésre vezető IK Sirius csapatához.

Az ügynökségemen keresztül jött a megkeresés augusztus első hetében. Mondtam, szívesen meghallgatnám őket, leszerveztünk egy meetinget, ami nagyon tetszett és remek benyomást keltettek. Mivel egy év volt hátra a szerződésemből, azt gondoltuk, gyorsan lemegy a tárgyalás, de nem így alakult. Majdnem kicsúsztunk az időből, de hál’ istennek nem, így a kívülállóknak hirtelen jöhetett, de örülök, hogy nem volt hír róla és titokban tartottuk” – árulta el.

Vancsa hangsúlyozta: sportszakmai indokok voltak a váltás mögött, a Sirius által játszott támadófutball nagyban befolyásolta döntését.

Dominálják minden meccsüket, ők rúgják a legtöbb gólt a bajnokságban, ráadásul vezetik is azt, úgyhogy jövőre akár valamelyik európai kupaporondon is indulhatunk. Az is nagyon imponáló volt, hogy milyen fejlődési lehetőséget biztosítanak: több játékost is eladtak már komoly összegért jó helyekre. Ezek voltak a fő szempontok, illetve az is, hogy mennyire szerettek volna megszerezni, ami hatalmas önbizalmat ad egy játékosnak” – fogalmazott, kiemelve, hogy szerette Lommelt és csodás négy évet töltött a klubnál.

A magyar szélső egy nappal az átigazolás bejelentése után rögtön pályára is lépett új csapatában: a Malmö elleni, 1–0-ra elveszített hazai bajnokin bő félórányi játéklehetőséget kapott.

Sűrű programom volt: az utolsó öt napban készen álltam bőrönddel arra, hátha meglesz a megegyezés. Péntek este indultam a reptérre, éjfélkor értem Svédországba, szombaton átestem az orvosin, majd volt egy fél edzésem a csapattal, hétfőn pedig már játszottam is” – mondta.

Vancsa kiemelte, a Sirius otthonául szolgáló Uppsalában mindenki focilázban ég, így a vereség ellenére is nagy élményt jelentett a mérkőzés, majd arról is beszélt, milyen első benyomásai vannak a svéd bajnokságról.

Meglepően intenzív volt a fél óra, amit játszottam. Sok volt az egy az egy elleni párharc, tetszett, hogy mindkét csapat bevállalta ezt. Úgy látom, ez is fizikális bajnokság, támadóként sok terület és lehetőség adódik arra, hogy gólokat és gólpasszokat szerezzek” – részletezte.

Tizenegy fordulóval a svéd Allsvenskan zárása előtt hatpontos előnnyel áll a tabella élén a Sirius, bár kisebb hullámvölgybe került, mivel legutóbbi négy bajnokiján mindössze egyetlen pontot szerzett.

Mielőtt ideigazoltam, megnéztem az összefoglalóikat a szezonból és úgy látom, megérdemelten vezetjük a bajnokságot, mert nagyon domináns játékot mutattunk. Most egy kis gödörben vagyunk, de ha úgy folytatjuk, ahogy az utolsó fél órában játszottunk, megint elkezdünk nyerni” – vélekedett, hozzátéve, hogy a szezon előtt nem a bajnoki cím volt a cél a klubnál, de ahogy jöttek az eredmények, az elvárások is nőttek.

Vancsa egyéni céljairól is beszélt: kiemelte, rövidtávon egyértelműen arra törekszik, hogy segítsen új csapatának a bajnoki trófea elhódításában.

Nagy dolog lenne, ha 2026-ban feljutok egy csapattal, majd egy másikkal bajnok lennék, ez hatalmas motiváció nekem. Hosszútávra egyelőre nem nézek, szeretnék gólokkal, gólpasszokkal és jó játékkal segíteni a csapatnak” – fogalmazott.

A 21 éves szélső fiatal kora ellenére már kétszeres magyar válogatottnak mondhatja magát, jóllehet 2024 tavaszán volt utoljára kerettag Marco Rossi csapatában. Vancsa elmondta, a nemzeti csapatba való visszakerülés lehetősége is szempont volt a klubváltáskor.

Azt néztem, hol van nagyobb bizalom és hol tudom jobban megmutatni magam. Minden tiszteletem a Lommelé, de egy most feljutott csapatról van szó. Örülök, hogy jól kezdték a bajnokságot, de ez egy hosszú szezon lesz, ahol nem biztos, hogy támadóként annyira sok helyzetem lenne, ez itt sokkal inkább adott. Támadóként jobban meg tudom mutatni magam és a szövetségi kapitány figyelmét is jobban felkelthetem. Ez is szempont volt abban, hogy váltottam” – zárta az interjút.

Borítókép: Facebook/IK Sirius Fotboll
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak