„Kell még egy pár nap, ameddig az emberben ez tényleg leül és realizálódik, hogy mit is vittünk véghez. Négy hónapunk volt a Chelsea-nél, hogy a csapatot átvegyük és belőle egy még ütőképesebb együttest formáljunk. Elképesztő az út, amin végigmentünk. Rengeteg futballista vagy szakember egy életen át vár, hogy esetleg a döntőig eljusson vagy egy ilyen trófeát nyerjen” – mondta a BL-győztes Thomas Tuchel másodedzője, Lőw Zsolt.
A magyar szakember és a német tréner a télen vette át a londoni együttest, amely akkor a Premier League 9. helyén állt és a Chelsea-t a top 4-be vezette a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig egészen a trófeáig menetelt.
„A Bundesliga egy gyönyörű, szuper dolog, de most veletek itt lenni és a Bajnokok Ligája-győzelemről interjút készíteni, az sem rossz” – mondta a magyar szakember arról, hogy gondolkozik-e vezetőedzői poszt elvállalásán, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette őt, a csapatát és a magyar labdarúgást az elmúlt időszakban.
A BL-döntő videós és szöveges összefoglalóját ITT találja.