Musorujsag
Élő Eredmények

Giggs tagadta, hogy bántalmazta volna barátnőjét

Giggs tagadta, hogy bántalmazta volna barátnőjét

MTI
Ryan Giggs, a Manchester United korábbi labdarúgója, a walesi válogatott szövetségi kapitánya a szerdai bírósági tárgyaláson tagadta, hogy bántalmazott volna két nőt, amiért a múlt héten vádat emeltek ellene.

A manchesteri törvényszéken megtartott, mindössze 13 perces tárgyaláson elhangzott, hogy a 47 éves edzőt a többi között párkapcsolati erőszakkal, testi sértéssel, zaklatással és kényszerítéssel vádolják, amit a 2017. december 1. és tavaly november 2. közötti időszakban követett el a barátnőjével, Kate Greville-lel szemben.

Giggst tavaly november 1-jén vették őrizetbe, amikor a vádirat szerint ismét bántalmazta élettársát – akinek sérülését a helyszínen ellátták -, illetve annak lánytestvérét, Emma Greville-t. Később óvadék ellenében szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy semmilyen módon nem veheti fel a kapcsolatot a két nővel.

A tárgyalás május 26-án folytatódik.

Az ügy miatt Giggs már tavaly novemberben és idén márciusban sem ült le a walesi válogatott kispadjára. A fejlemények miatt a walesi szövetség úgy döntött, az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon is Robert Page helyettesíti őt.

Giggs 23 évet futballozott a Manchester Unitedben, amelynek színeiben 963 mérkőzésen lépett pályára, 13 bajnoki címet nyert és kétszer a Bajnokok Ligája-trófeát is elhódította az együttessel. A walesi válogatottban 1991 és 2007 között 64-szer szerepelt, majd 2018-ban nevezeték ki szövetségi kapitánynak.

Wales a török, az olasz és a svájci csapattal találkozik a kontinensviadal csoportkörében.

Borítókép: EPA/Glyn Kirk

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kicker: Az RB Leipzig megegyezett Nagelsmann utódjával
A német Kicker információi szerint a Bundesliga második helyén álló, Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominiket és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig vezetősége megegyezett az osztrák RB Salzburg amerikai vezetőedzőjével, Jesse Marsch-sal, hogy Julian Nagelsmann utódja lesz a lipcsei csapat kispadján.
Külföldi futball