Musorujsag
Élő Eredmények

Fontos lépés az Eb felé: Szoboszlai Dominik először edzett a Leipzig csapatával

m4sport.hu
Az RB Leipzig hétfőn közölte, a hosszú sérülésből felépülő Szoboszlai Dominik első alkalommal edzett a csapattal.


A 20 éves középpályás januárban igazolt 25 millió euróért a Red Bull Salzburgtól az RB Leipzighez, de egy szeméremcsont-gyulladás miatt rögtön sérültlistára is került és megpróbáltatásai csak az utóbbi hetekben értek véget.

Március végén kezdte meg az egyéni tréningeket, hétfőn pedig első alkalommal csatlakozhatott társaihoz a Leipzig edzésének egyes részein.

Az kizártnak tűnik, hogy a szezon hátralévő részén bemutatkozzon a Lipcsében, egy Dortmund elleni Német Kupa-döntő és két bajnoki mérkőzés vár Bundesliga tabelláján második helyen álló együttesre.

Szoboszlai edzésbe állása ennek ellenére fontos mérföldkő, hiszen Marco Rossinak június 1-én kell eldöntenie, állapota megfelelő-e, hogy helyet kapjon a magyar válogatott 26 fős Eb-keretében, illetve az sem mindegy, beválogatása esetén milyen szerepet kaphat a csoportmérkőzéseken Portugália, Franciaország és Németország ellen.

„Általában optimista vagyok, így Dominikra vonatkozóan is, különben nem lenne a keretben. Bízom benne, hogy megkezdheti velünk a felkészülést és az Eb-mérkőzéseken fontos szereplője lesz a csapatunknak. Senki nem tudja pontosan megjósolni, hogy rendelkezésünkre állhat-e, mert a klubjában csak most kezdheti meg az edzéseket. Annyit tudok, hogy fájdalmakat már nem érez, csúcserőnléte 90%-át tudja nyújtani. Ezen kívül semmit nem tudok, őt is, ahogyan a csapat többi tagját az edzések során fogjuk kiértékelni, hogy megfelelő teljesítményt tud-e nyújtani. Amennyiben igen, biztosan számítunk a játékára” – nyilatkozta Rossi múlt heti kerethirdető sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: „Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához.”

A szövetségi kapitány csütörtökön 30 játékost hívott be bő keretébe, ebből négy játékos nem lehet ott az Eb-n.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek