Musorujsag
Élő Eredmények
×

Unai Emery: Az Európa-ligában abszolút kifogástalanul játszottunk, már az első pillanattól fogva

Unai Emery: Az Európa-ligában abszolút kifogástalanul játszottunk, már az első pillanattól fogva

MTI
Unai Emery, a labdarúgó Európa-liga döntőjében győztes Villarreal vezetőedzője szerint csapata kifogástalan teljesítményt nyújtott a szerdai fináléban is, melyben a spanyol együttes tizenegyes párbajban diadalmaskodott a Manchester United felett.

A gdanski mérkőzésen 1-1-es rendes játékidő után a hosszabbításban nem esett újabb gól, így következett a 11-es párbaj. Abban egyetlen mezőnyjátékos sem hibázott, majd a spanyolok kapusa, Geronimo Rulli is betalált, ezt követően pedig kivédte kollégája, David de Gea lövését, hozzásegítve ezzel a spanyol klubot története első nemzetközi sikeréhez.

“Az Európa-ligában abszolút kifogástalanul játszottunk, már az első pillanattól fogva. A játékosok egész évben nagyon keményen dolgoztak és most szerintem megérdemeltük a győzelmet” – jelentette ki Unay Emery, aki rekordot jelentő negyedik végső sikerét aratta a második számú európai sorozatban, mivel korábban a Sevillával nyert háromszor. – “Ezekért a pillanatokért dolgozunk, rengeteg embernek tudtunk örömet okozni. Most kiélvezzük ezt a sikert, de a legfontosabb, hogy felkészüljünk a következő szezonra, amikor a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk.”

A tréner tavaly nyáron vette át a Villarreal irányítását, kilenc hónappal azt követően, hogy menesztették az Arsenaltól. Az idei elődöntőben aztán éppen a londoni csapatot búcsúztatta Emery együttese, ám a szakember a finálét követő sajtótájékoztatón is elmondta, hogy nem érzett és most sem érez elégtételt az Arsenallal szemben, mindig csak az aktuális csapatára koncentrál.

“Mindenhol igyekszem élvezni a pillanatot, akkor is ha nyerek, akkor is ha veszítek. Mindenhol rengeteget tanultam, így az Arsenalnál is, rengeteg emberrel találkoztam, új futballkultúrát ismertem meg” – jegyezte meg Unay Emery, aki azt is hozzátette, hogy az angol együttes élén elveszített egy El-finálét, amiből sokat okult és az is kellett a mostani sikerhez.

Ole Gunnar Solskjaer értékelését IDE kattintva elolvashatja.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek