Musorujsag
Élő Eredmények

A Liverpool bejelentette az RB Leipzig védőjének szerződtetését

A Liverpool bejelentette az RB Leipzig védőjének szerződtetését

m4sport.hu
A Liverpool FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződteti az RB Leipzig francia hátvédjét, Ibrahima Konatét, az átigazolás összege sajtóhírek szerint 40 millió euró.

Ezzel a Bayernhez távozó Dayot Upamecano mellett másik tehetséges és fiatal középhátvédjétől is megválik a lipcsei klub ezen a nyáron, összesen több mint 80 millió euró ellenértékért cserébe.

A 22 éves Konaté 2017-ben, ingyen érkezett a francia Sochaux-tól, azóta 95 mérkőzésen lépett pályára a Leipzigben és az elmúlt években – Upamecanóval közösen – Európa legkeresettebb fiatal védői közé nőttek.

fotó: EPA/FOCKE STRANGMANN

Bár a francia válogatott Eb-keretében nem kaptak helyet, a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Eb kieséses szakaszában ott lesznek a francia csapatban, amely a hétfői negyeddöntőben a hollandok ellen lép pályára az új Bozsik Stadionban.

A Liverpool honlapjának nyilatkozó Konaté elmondta, nagyon izgatott, hiszen a világ egyik legjobb klubjához érkezik, de egyelőre az U21-es Eb-re koncentrál. Köszönetet mondott az RB Leipzignek, edzőinek, csapattársainak és a szurkolóknak, akik nélkül nem érhetett volna ilyen szintre a karrierje.

Konaté érkezésével a Liverpool várhatóan nem véglegesíti a januárban a Schalkétól kölcsönben érkező Ozan Kabak szerződtetését.

Borítókép: EPA/Cathrin Mueller

További tartalmak