Musorujsag
Élő Eredmények

A koronavírus okozta 300 millió eurós veszteség ellenére is jelentős plusszal zárta az idényt a Real Madrid

A koronavírus okozta 300 millió eurós veszteség ellenére is jelentős plusszal zárta az idényt a Real Madrid

MTI
A Real Madridnak közel 300 millió eurós veszteséget okozott a koronavírus-járvány, összességében azonban a spanyol futballklub jelentős plusszal zárta a 2020/21-es idényt.

A blancók pénzügyi eredményeit tartalmazó jelentés szerint az előző szezonban 874 ezer eurós adózás utáni nyereséget könyvelhetett el a klub, amely az előző pénzügyi évben 313 ezres pluszt produkált.

„Ily módon a Real Madrid egyike Európa kevés nagy klubjának, amely nem szenvedett el pénzügyi károkat ebben a két évben, miközben az UEFA tanulmánya szerint a kontinens futballklubjai által felhalmozott működési veszteségek 2019 és 2021 között megközelítik a 6 milliárd eurót” – idézte a dpa a spanyol királyi klub közleményét.

A 13-szoros BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes fővárosiak vezetése elsősorban a sikeres takarékossági intézkedésekkel magyarázza az eredményes gazdálkodást, s a kiadások visszafogását igéri az elkövetkező időszakra is.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek