Musorujsag
Élő Eredmények

Lukaku megelőzte Neymart és Cristiano Ronaldót is

Lukaku megelőzte Neymart és Cristiano Ronaldót is

m4sport.hu
Soha egyetlen játékosért sem fizettek annyi pénzt, mint a belga válogatott csatárért.

Jack Grealish után az olasz bajnok Intertől a BL- és friss Szuperkupa-győztes Chelseahez szerződő Romelu Lukaku a 2021-es nyári átigazolási szezon második 100 millió eurónál drágább szerzeménye, a belga válogatott gólrekordere 115 milliós összegért tért vissza korábbi klubjához.

A 28 éves csatárért pályafutása során már 327,5 millió eurót fizettek ki különböző klubok, amivel a harmadikról az első helyre lépett abban a toplistában, amely az átigazolási díjak összeadott értékével állítja rangsorba a futballistákat.

A mostani volt Lukaku karrierje ötödik átigazolása. A Chelsea szinte napra pontosan 10 éve igazolta le először, akkor 15 millió eurót fizettek érte az Anderlechtnek, 2014-ben 35,5 millióért adták el az Evertonnak. Újabb három évvel később a Manchester United 85 millió euróért vette meg, az Inter 2019-ben 74-ért. Pár napja a Chelsea 115-ért.

Eddig Neymar vezette a rangsort, mindössze két átigazolással, 310 millió eurós összértékkel, amiből utóbbi a világrekord, a PSG által 2017-ben kifizetett 222 millió euró.

Cristiano Ronaldo a képzeletbeli dobogó legalsó fokára esett vissza, az ötszörös aranylabdás portugálért 3 klub, a Manchester United, a Real Madrid és a Juventus összesen 230 millió eurót fizetett.

10. Gonzalo Higuaín – 159 millió euró
Transzferek száma: 5
9. Philippe Coutinho – 160,3 millió euró
Transzferek száma: 4
8. Zlatan Ibrahimovic – 169 millió euró
Transzferek száma: 7
7. Ousmané Dembélé – 170 millió euró
Transzferek száma: 2
6. Antoine Griezmann – 174 millió euró
Transzferek száma: 2
5. Ángel Di María – 179 millió euró
Transzferek száma: 4
4. Álvaro Morata – 189 millió euró
Transzferek száma: 6
3. Cristiano Ronaldo – 230 millió euró
Transzferek száma: 3
2. Neymar – 310 millió euró
Transzferek száma: 2
1. Romelu Lukaku – 327,5 millió euró
Transzferek száma: 5

Lukaku egyébként két másik átigazolási rekordot is felállított: már ő a Serie A történetének legdrágábban eladott futballistája, a 100 milliós Paul Pogbát megelőzve, illetve a Chelsea történetének legdrágább futballistája – ami azért biztosan büszkeséggel tölti el, hiszen 7 évvel ezelőtt meglepően könnyen mondtak le róla a Stamford Bridge-en.

Emellett pedig – egyedüli játékosként – a Premier League történetének 10 legdrágább igazolása között már kétszer is feltűnik a neve.

adatok forrása: Transfermarkt

Borítókép: EPA/Lluis Gene

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hivatalos: Lukaku újra a Chelsea játékosa
Az angol Chelsea bejelentette, hogy Romelu Lukaku "hazatért" a milánói Intertől, az induló szezonban újra a Chelsea mezét húzza magára. Ezzel a szezon második olyan igazolása valósult meg, amely 100 millió euró feletti.
Külföldi bajnokságok