Musorujsag
Élő Eredmények

Sigér: Ez komoly sorsolás, de nem lehetetlen küldetés

Sigér: Ez komoly sorsolás, de nem lehetetlen küldetés

m4sport.hu
Pénteken délben sorsolták ki a Ferencváros ellenfeleit az Európa-liga csoportkörében. A magyar bajnok nehéz csoportba került, hiszen a német Bayer Leverkusen, a spanyol Betis és a skót Celtic csapatával került a G jelű kvartettbe.

Utóbbit már jól ismerheti a Ferencváros, hiszen az elmúlt szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjével megmérkőzött a glasgow-i együttessel, mi több, meg is verte 2-1-re és továbbjutott. Akkor végül sikerült a BL csoportköréig jutnia a fővárosi csapatnak. Idén az EL-ben nézhet egymással farkasszemet a két zöld-fehér együttes.

Dibusz Dénes, az FTC kapusa és csapatkapitánya nehéz mérkőzésekre számít, mert nagyon erősnek tartja a csoportellenfeleket.

„Bármelyik csapat BL-szintű ellenfél, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz, ez egyértelmű. Én biztos voltam abban, hogy lesz egy régi ismerős a csoportban vagy akár kettő, ez a Celtic által valósággá is vált” – mondta a négyes többi tagjáról Dibusz.

A Leverkusennel és a Betisszel még nem találkozott története során a Ferencváros, de ezeknek a csapatoknak nem ismeretlen Magyarország, hiszen 1994-ben a németek a Honvédot búcsúztatták a UEFA-kupából, a spanyolok pedig a BVSC-nél bizonyultak jobbnak a Kupagyőztesek Európa-kupájában, 1997-ben.

Ami a közelmúltat illeti, mindkét csapat hazája bajnokságának hatodik helyén végzett az elmúlt szezonban.

A sérült Sigér Dávid hiányát megérezte a magyar bajnok a BL-selejtezőkben, a lábadozó középpályás is úgy gondolja, hogy nagy bravúr kell ahhoz, hogy a csapat tovább jusson a csoportból.

„Amikor nem sikerült a BL-csoportba kerülés, mindenki azon gondolkodott, hogy jól van, de akkor az Európa-ligában az első vagy második hely jó lenne, ha meglenne, hogy tavasszal is legyenek nemzetközi meccseink. Aztán, amikor ez kijött (a sorsolás), mindenki azt mondta, hogy hű, ez komoly lesz, de nyilván most sem lehetetlen, még azért valamivel könnyebb, mint egy BL-csoport. Reálisan kell nézni, hogy megint nehéz feladatot kaptunk. Innen szép a győzelem” – reagált a sorsolás a Ferencváros sérült középpályása, Sigér Dávid.

Peter Stöger, az FTC vezetőedzője szerint tökéletes csoportba került a csapata, „ennél nem lehetett volna jobb”, mert nem lesz könnyű meccse, csakis erős ellenfelekkel, nagy bajnokságok képviselőivel találkoznak majd, ami tökéletes a klubnak és a játékosoknak is.

„Nem mi vagyunk a favoritok, de szerezhetünk pontokat, akár nyerhetünk is. Azt szeretném látni, hogy lépésről lépésre fejlődünk” – fogalmazott a klub honlapján az osztrák tréner.


A csoportkör szeptember 16-án kezdődik az FTC-nek, amely sorozatban harmadszor jut valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe.

Borítókép: Sigér Dávid (m4sport.hu)

További tartalmak