Musorujsag
Élő Eredmények

Ronald Koeman: Hála nekem, a Barcelonának van jövője

Ronald Koeman: Hála nekem, a Barcelonának van jövője

m4sport.hu
Ronald Koeman, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője nem vette jó néven a klub elnöke, Joan Laporta legutóbbi nyilatkozatát.

 

A holland szakembernek azzal van problémája, hogy meglátása szerint Joan Laporta túlságosan is sok dolgot árul el a médiának a klub belső ügyeiről – az előző napokban az elnök egyik nyilatkozata például arra engedett következtetni, hogy a szerződése utolsó évébe lépő Ronald Koemannal csak akkor hosszabbítanak, ha az együttes a 2021–2022-es szezonban elér bizonyos célokat.

A szakember most szót ejtett a témáról.

„A kapcsolatom Laportával javult, de a múlt héten történt valami, ami szerintem nem volt helyes – idézi az 58 éves trénert a holland NOS alapján a Marca. – A nyilatkozatában azt sugallta, hogy az edzőnek nincs meg minden hatalma. Túl sokat beszélt, és több alkalommal sem volt túl bölcs. Ezt négyszemközt kéne megtenni. Szeretem, ha egy elnök kommunikál és szívesen válaszol a kérdésekre, de ennek nem a sajtóban kellene megtörténnie. Ez a gondom az egésszel.”

Koeman hozzátette, hogy a klubnál mindenki támogatja, így Laporta is.

„Úgy érzem, hogy az elnöktől kezdve mindenki teljes mértékig mögöttem áll, a játékosok, a stáb és az igazgatósági tagok egyaránt. Nyitott vagyok a maradásra, jól érzem magam itt, és hála nekem, a klubnak van jövője. Legalább kelleni fog még két év, hogy felvegyük a versenyt az olyan csapatokkal, mint a Manchester City vagy a Chelsea, el kell fogadnunk, hogy most nem vagyunk képesek olyan dolgokra, amiket egyébként meg kellene tennünk.”

 

Borítókép: EPA/Luis Tejido

További tartalmak