Musorujsag
Élő Eredmények

„Túl sok negatívumot nem találhatunk ebben a mérkőzésben” – így látta az EL-rajtot a Ferencváros vezetőedzője

„Túl sok negatívumot nem találhatunk ebben a mérkőzésben” – így látta az EL-rajtot a Ferencváros vezetőedzője

m4sport.hu
Az Európa-liga első fordulójában a Bayer Leverkusen 2-1-re megverte a Ferencvárost, otthon tartva ezzel a három pontot. A találkozó után Peter Stöger, az FTC vezetőedzője nyilatkozott az M4 Sportnak, de a hazaiak mestere is mondott néhány szót a történtekről.

Stöger meccs utáni értékelésében kiemelte a védelmet és a támadások felépítését is:

„Nagyon büszke vagyok a Ferencváros teljesítményére, nagyon jól csináltunk mindent. Ugyan adtunk lehetőséget az ellenfélnek, de tudtuk, hogyan védekezzünk azok ellen a gyors játékosok ellen, akik technikásak és ilyen minőséget képviselnek. Másrészt, amikor nálunk volt a labda, akkor megpróbáltuk megjátszani, megpróbáltuk felépíteni a támadásainkat, átforgatni a labdát másik oldalra és mélységekben indítani.”

A vereség persze nem öröm, a fejlődést viszont látni véli:

„Szép helyzeteket alakítottunk ki, túl sok negatívumot nem találhatunk ebben a mérkőzésben, a végeredmény viszont csalódáskeltő, de ettől függetlenül nagyon sok jó dolgot láttunk. Látszik a fejlődés az előző Bajnokok Ligája-meccsekhez képest, bizonyos dolgok, mint a passzjátékunk, javulnak. A mai mérkőzésen sok támadónk volt a pályán, akik megpróbáltak védekezni is. Értelemszerűen magyar bajnokok szeretnénk lenni és pontokat szerezni az Európa-ligában, ezt ma is bebizonyítottuk, és várjuk, hogy jöjjön az első hazai találkozó a szurkolók támogatásával.”

A hazai pályán játszó Leverkusen vezetőedzője, Gerardo Seoane együttese mentalitását kritizálta:

„Nem volt ideges a csapat, de nem volt meg a megfelelő agresszivitás és hozzáállás. A Ferencváros mélységben kétszer-háromszor elkapott minket és kompakt módon védekezett. Végső soron megérdemeltük a győzelmet, megküzdöttünk érte.”

 

Borítókép: Leverkusen, 2021. szeptember 16. Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője csapatának a Bayer Leverkusen ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a G csoport első fordulójában játszott mérkőzésén Leverkusenben 2021. szeptember 16-án. MTI/EPA/Friedemann Vogel

További tartalmak