Musorujsag
Élő Eredmények

Nyert és élre állt a Pisa, Nagy Ádám félórát játszott

Nyert és élre állt a Pisa, Nagy Ádám félórát játszott

m4sport.hu | Romao André
A Serie B negyedik fordulójában az AC Pisa 3-1-es győzelmet aratott a Vicenza vendégeként. Mivel az eddigi éllovas Brescia pénteken csak döntetlent játszott, az első helyre ugrott a Nagy Ádámot is foglalkoztató pisai csapat.

Nagy Ádám, ahogyan az előző, Ternana elleni bajnokin is, a kispadon kezdett. Akkor a hajrában kapott lehetőséget – bő öt percet.

A mérkőzés a Vicenza számára indult jobban, hiszen Federico Proia góljával előnybe került félóra játék után, de Idrissa Touré még fordulás előtt egyenlített.

A második félidőben újra vezethetett volna a hazai csapat, de Ranocchia gólját érvénytelenítette a videóbíró.

Nagy Ádám az eset után nem sokkal állt be – a 63. percben – a szűrő Alessandro De Vitis helyére.

Az eredmény sokáig nem változott, aztán a Pisa másik két cseréje Birindelli és Mastinu a hajrában eldöntötte a mérkőzést (1-3).


A mérkőzésnek Nagy Ádám mellett volt még egy magyar vonatkozású eseménye: a Budapest Honvédban és a Ferencvárosban is megforduló Davide Lanzafame is pályára lépett a Vicenzában, a 71. percben.

Miután pénteken, a forduló nyitómérkőzésén a listavezető Brescia 2-2-s döntetlent játszott a Crotonéval, vicenzai diadalával immáron az eddig százszázalékos Pisa vezeti a Seria B-t.

Serie B, 4. forduló:
L.R. Vicenza – AC Pisa 1-3 (1-1)
Gólok: Proia illetve I. Touré, Birindelli, Mastinu

Borítókép: Elbasan, 2021. szeptember 5. Nagy Ádám (j) és az albán Marash Kumbulla az Albánia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen az albániai Elbasanban 2021. szeptember 5-én. Albánia 1-0-ra győzött. MTI/AP/Franc Zhurda

További tartalmak