Musorujsag
Élő Eredmények

A kapus fején múlt, hogy Szoboszlai nem lett nyerőember a 90. percben

A kapus fején múlt, hogy Szoboszlai nem lett nyerőember a 90. percben

Bundesliga
Kölnben sem jött össze a győzelem az RB Leipzignek, bár a rendes játékidő utolsó pillanatában Szoboszlai Dominik lábában maradt a három pontot érő gól.

A magyar középpályás a 90. percben kapott labdát ziccerben, átvételével felpörgette, a következő mozdulatával pedig átpöccintette volna Timo Horn felett, de a jó ütemben kilépő kölni kapus fejét találta el.

A hosszabbításban aztán Gulácsira és a szerencséjére is szüksége volt a Leipzignek, hogy maradjon az 1-1.

A vendégek egyik legjobbjának, az egyenlítő gólt szögletből előkészítő Szoboszlainak akadt még egy veszélyes átlövése is – Horn arra is odaért –, a lipcseieknek viszont nem indult jól a szezon, öt forduló után négy ponttal állnak, a hét közepén a Bajnokok Ligájában pedig 6-3-ra kaptak ki Manchesterben a Citytől.

Borítókép: Szoboszlai Dominik (MTI/EPA/Filip Singer)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Nagyot cserélt Dárdai: büszke a fordításra
A jól cserélő Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője büszke fiatal csapatára, amely a Bundesliga ötödik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén 2-1-re legyőzte a sereghajtó Greuther Fürth együttesét, és ezzel sorozatban második sikerét aratta.
Külföldi futball