Musorujsag
Élő Eredmények

Dárdai: Túlságosan gyors volt nekünk a játék

Dárdai: Túlságosan gyors volt nekünk a játék

mti
Dárdai Pál vezetőedző szerint az RB Leipzig játéka túlságosan gyors volt csapata, a Hertha BSC számára, ez is hozzájárult a berliniek 6-0-s vereségéhez a német labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján.

“Komoly terveink voltak, nem akartunk túl mélyen védekezni. Jól kezdtünk, de aztán kaptunk két gólt a semmiből, a szünetben pedig már háromgólos hátrányban voltunk. A második félidőben váltottunk, de nem lett jobb a helyzet” – nyilatkozta Dárdai Pál, akinek ez volt a legnagyobb különbségű veresége edzői pályafutása során, a Hertha történetében pedig negatív rekordbeállítás.

A házigazdáknál Gulácsi Péter és Willi Orbán végig a pályán volt, Szoboszlai Dominik viszont csak a cseresorból figyelte a meccset.

Dárdai egyik játékosának sem tett szemrehányást, és hangsúlyozta, nem látott olyan futballistát, aki csak sétált volna a pályán, vagy nem összpontosított megfelelően.

“Túlságosan gyors volt nekünk a játék” – ismerte el a magyar szakvezető, aki a vasárnapi edzés előtt leszögezte, hogy nem gondol a lemondásra.

“Aki ismer engem, tudja, hogy minden nap teljesen feltöltött akkumulátorral érkezem az edzésre, és motivált vagyok. Ma is jó hangulatban jöttem. A fejlődésük érdekében igyekszem úgy bánni a játékosokkal, mint a saját fiaimmal” – magyarázta a 45 éves tréner.

Hozzáfűzte, szinte teljesen új csapatot kapott néhány hete, hiszen a távozók helyére sok új futballista érkezett, és először meg kellett találniuk a közös hangot.

A fővárosiak két győzelemmel és négy vereséggel a tabella 12. helyén állnak, a hetedik fordulóban pedig Sallai Roland együttesét, a Freiburgot fogadják. Dárdai szerint a nagy vereségek fájóak voltak, és ébresztőként szolgáltak, de az előzetes tervekhez képest csupán egy pont mínuszban vannak. Kijelentette, nem gondol a lemondásra, továbbra is bízik a csapatában, hiszen szorosan együttműködnek, és megvan a kellő minőségük a jobb folytatáshoz.

A csatár Davie Selke úgy fogalmazott, ezúttal minden csapatrészük nagyon rosszul teljesített, és leszögezte, nem a szakmai stáb hibája a súlyos vereség.

“Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, mert nem akarok üres frázisokat használni. Mindig elkéstünk egy lépéssel, és elkerülhető gólokat kaptunk. Ez egy olyan nap, amit el kell felejtenünk, és bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól is, akik idejöttek és remek hangulatot teremtettek” – nyilatkozta.

Selke hozzátette, a mobiltelefonját két napra beteszi egy fiókba, mert nem akarja olvasni, hogy a szakmai stábot hibáztatják a kudarcért.

“Szükségünk van Dárdai Pál és csapata higgadtságára és tapasztalatára. Ők tudják, mi a legjobb nekünk csapatként. A Bayern-meccs után is együtt sikerült, és biztos vagyok benne, hogy most ismét működni fog” – magyarázta a csatár, aki arra utalt, hogy a címvédő Bayern Münchennel szembeni 5-0-s vereség után két bajnokit megnyert a Hertha.

Borítókép: Dárdai Pál (EPA/FILIP SINGER)

További tartalmak