Musorujsag
Élő Eredmények

Bizakodóak Párizsban: Messi visszatérhet a BL-ben a City ellen

Bizakodóak Párizsban: Messi visszatérhet a BL-ben a City ellen

m4sport.hu/Marca | Szerző: Romao André
Lionel Messit szeptember 19-én, a Lyon elleni bajnokin le kellett cserélni kisebb sérülése miatt, a soron következő két mérkőzését a Paris Saint-Germainnek ki kellett hagynia. Párizsban bizakodóak, hogy a keddi, Manchester City elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre bevethető lesz.

Lionel Messi a PSG Metz (2-1) és a Montpellier (2-0) ellen megnyert bajnokiját csak a lelátóról nézhette, de a hétvégén már a csapattal együtt edzett, így a klubnál egyre bizakodóbbak, hogy a Pep Guardiola vezette Manchester Cityvel szemben már bevethető lesz a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Az argentin klasszis térde már jól bírja a terhelést, így várhatóan kezdhet az angol bajnok ellen. Hasonlóan reménykednek Verrattit illetően, akinek kicsit hosszabban tartó sérülése volt, de már ő is jól van. Öt mérkőzésen nem léphetett pályára, de a BL-meccsre bevethető lesz az edző, Maurício Pochettino nagy örömére, hiszen egyik legfontosabb játékosa, akire nagyon számít.

Az olasz középpályásnak fontos szerepet szán az argentin mester, az ő feladata lenne megadni a ritmust a PSG támadásainak, hogy minél hatékonyabbá váljon az MNM (Messi-Neymar-Mbappé támadótrió).

Messi lelkének is jót tenne, ha a Manchester City ellen pályára léphetne, mert eddig a párizsi csapatnál nem sokat mutatott abból, amire képes. Ehhez viszont játéklehetőségre és kemény, színvonalas mérkőzésekre van szüksége.

Mindenképpen pikáns meccs várható a Parc des Princesben, hiszen Messi találkozhat egykori mesterével, Guardiolával, akinek most akár játékosa is lehetne, hiszen a nyár folyamán sokáig állt a pletyka, hogy a 34 éves argentin a Citynél köthet ki, hiszen nem titkoltan szívesen dolgozott volna újra együtt a spanyol menedzserrel.

Emellett talán nem túlzás kijelenteni, hogy a klubok hierarchiájában gazdaságilag két legerősebb néz egymással farkasszemet.

Izgalmas összecsapás várható kedden este Párizsban, nehéz előre megtippelni, hogy melyik csapat jöhet ki belőle győztesen, az viszont biztos, hogy egy ilyen rangú meccs jó alkalom arra, hogy a Messi-Neymar-Mbappé hármas kellőképpen összecsiszolódjon. Amennyiben ez megtörténik, akkor Rúben Dias és társai a vendégek védelmében izzadtságos, brusztos 90 percre számíthatnak.

A mérkőzést az m4sport.hu élőben közvetíti.

Borítókép: Lionel Messi (Fotó: EPA/IAN LANGSDON)

További tartalmak