Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ezért maradt ki a két fiatal sztár az angol keretből

Ezért maradt ki a két fiatal sztár az angol keretből

m4sport.hu | Dezső Márkó
A Dortmund és a Manchester United angol labdarúgói, Jude Bellingham és Mason Greenwood sem kaptak helyet a válogatott októberi keretében. A szövetségi kapitány, Gareth Southgate elmondta, miért döntött a fiatalok mellőzése mellett.

„Nagyon fiatal játékosok, akik jelenleg extrém terhelésnek vannak kitéve. Mindkettejükkel beszéltünk. Jude nagyon sok meccset játszik, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is szerepel. 18 éves, de már egy teljes szezont lehúzott, majd utána az Európa-bajnokságon is ott volt, nem volt ideje pihenni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a játékosok még nem kész felnőttek. Ha a fejlődésükről beszélünk, akkor nagyon óvatosan kell velük bánni, nem szabad őket túlterhelnünk.” – indokolt a csapatát a nyári Eb-n egészen a döntőig vezető szakember, aki csütörtökön hirdetett keretet a magyarok és az andorraiak elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

Jude Bellingham EPA/Friedemann Vogel

„Ezt a döntést a játékosokkal és a családjaikkal egyeztetve hoztuk meg, a kluboknak ebben nem volt nagy szerepe. Bár mindkét csapattal jó viszonyt ápolunk, ez most nem róluk szólt.” idézte a Sport Bild Southgate-et.

A fiatal futballisták túlterheltsége egyre nagyobb visszhangot kapott az utóbbi hónapokban, elég, ha a spanyol válogatott és a Barcelona 18 esztendős középpályására, Pedrire gondolunk, aki az előző idényben 72 mérkőzésen lépett pályára, meghatározó szerepet töltött be a spanyol bajnokságban, a BL-ben, a Eb-n és az olimpián is. Ezzel a 2020-2021-es szezon legtöbb meccset játszó játékosa lett.

Borítókép: EPA/Gareth Copley

További tartalmak