Musorujsag
Élő Eredmények

Rendbontások miatt nem utazhatnak idegenbeli meccsekre a Lille és a Marseille szurkolói

Rendbontások miatt nem utazhatnak idegenbeli meccsekre a Lille és a Marseille szurkolói

MTI
A francia liga döntése értelmében a Lille és az Olympique Marseille szurkolói idén már utazhatnak idegenbeli labdarúgó-mérkőzésekre a közelmúltbeli rendbontások miatt.

 

A két klubot egypontos levonással is büntették, de ennek végrehajtását felfüggesztették. A Lens is hasonló megrovást kapott, továbbá két hazai találkozóját zárt kapuk mögött kell megrendeznie. Az Angers együttesét szektorbezárással és 20 ezer eurós bírsággal sújtották. Szeptemberben mintegy ötven marseille-i drukker rohant a pályára, majd összecsapott az Angers szimpatizánsaival utóbbiak szektorában. Néhány nappal korábban a Lens-Lille rangadón a szurkolók székeket téptek fel és azzal dobálták egymást a szünetben, a meccs 30 percre félbe is szakadt a botrány miatt.

A Marseille esetében nem ez volt az első rendbontás az idényben, a Nice elleni félbeszakadt rangadót október 27-én pótolják, míg az Európa-ligában a török Galatasaray elleni találkozón is tíz percre megállt a játék, mert a rivális drukkerek pirotechnikai eszközökkel dobálták meg egymást.

Borítókép: EPA/Philipp Guelland

További tartalmak