Musorujsag
Élő Eredmények

A Celtic vezetőedzője a szívében őrzi Puskás Ferenc emlékét

A Celtic vezetőedzője a szívében őrzi Puskás Ferenc emlékét

MTI, m4sport.hu
Ange Postecoglou vezetőedző szórakoztató, több gólt hozó mérkőzésre számít kedden, amikor csapata, a Celtic a Ferencvárossal találkozik a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, Glasgow-ban.

A népligeti egyesület honlapjának beszámolója szerint a görög születésű, de ausztrál állampolgársággal is rendelkező tréner a találkozót megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, együttesének nyernie kell ahhoz, hogy maradjon továbbjutási esélye, de ez a magyarokra is igaz.

„Pikáns meccsre számíthatunk. Mindkét csapatnak támadnia kell, emiatt kinyílhat majd a pálya, több gólra van kilátás. Agresszív Fradira számítok agresszív játékkal, szórakoztató meccs alakulhat ki” – közölte Postecoglou.

A szakember elmondta, több mérkőzését, így a Zalaegerszeg elleni szombati vesztes találkozóját is látta a Ferencvárosnak, ezért tisztában van vele, hogy az FTC a hétvégi meccsen több kulcsjátékosát is pihentette.

„Tudjuk, hogy riválisunk szombaton csalódást keltő eredményt ért el, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ennek ellenére egy nagyon jó csapatról van szó. Tavaly már találkozott egymással a Celtic és az FTC, ezúttal is erős meccsre számítok” – fogalmazott a szakvezető a fradi.hu-nak, aki korábban Puskás Ferenccel is dolgozhatott együtt.

„Van egy erős kapcsolatom a magyar labdarúgással, Ausztráliában ugyanis volt szerencsém 2-3 évet együtt dolgozni Puskással. Ő egy igazi úriember, a szívemben őrzöm az emlékét.  Puskás az egyik legnagyobb legenda, aki valaha futballozott. Rendkívül szerény volt, amikor Ausztráliában dolgozott, mindig kértük, hogy anekdotázzon a Real Madridról, a Wembleyről. Rendkívül közvetlen volt és alázatos. Nagyon sajnáltam, hogy miután elhagyta Ausztráliát, már nem tudtuk tartani a kapcsolatot.” 

A Celtic csapatkapitánya, Callum McGregor elmondta, a Ferencváros erős, jól szervezett csapat, amelynek hozzájuk hasonlóan nyernie kell, éppen ezért lendületes mérkőzést vár.

„A tavalyi, 2-1-es FTC-győzelemmel végződött BL-selejtezőből már nem lehet kiindulni, sok változás történt azóta mindkét csapatnál, emellett mások lesznek a körülmények is, ezúttal szurkolók előtt játszhatunk. Nagyon várjuk a meccset, tudjuk a dolgunkat. Mindig van rajtunk nyomás, így nem éljük meg teherként, hogy egyelőre pont nélkül állunk. Támadni fogunk kedden, de erre számítunk a Ferencvárostól is. A lehető legjobb teljesítményt kell majd nyújtanunk, hiszen csak a tökéletessel tudjuk majd kivívni a jó eredményt” – mondta a 28 éves középpályás.

A mérkőzés közép-európai idő szerint kedden 16.30 órakor kezdődik a Celtic Parkban.

Borítókép: epa09374912 Celtic manager Ange Postecoglou (C) and Midtjylland's head coach Bo Henriksen (R) react during the UEFA Champions League second qualifying round, second leg soccer match between FC Midtjylland and Celtic Glasgow in Herning, Denmark, 28 July 2021. EPA/Bo Amstrup

További tartalmak