Musorujsag
Élő Eredmények

Dibusz: Annak kell örülni, hogy nem lett ebből egy nagy vereség

Dibusz: Annak kell örülni, hogy nem lett ebből egy nagy vereség

m4sport.hu
A Celtic otthonában 2–0-s vereséget szenvedő Ferencváros kapusa szerint a glasgow-i mérkőzésen nem volt esélyük a győzelemre, a döntetlen is csak nagy szerencsével sikerülhetett volna.

A több bravúros védést bemutató és büntetőt is hárító Dibusz Dénes az Európa-liga harmadik fordulójában játszott meccs után az M4 Sportnak elmondta, az első félidőben még tudták kontrollálni a házigazdákat, néhány támadást és kapura lövést is sikerült felmutatniuk, a második játékrészben azonban a skót csapat bedarálta magyar ellenfelét és a vezetés megszerzése után már nem volt esélye a Ferencvárosnak.

„Reálisan nézve ebben a mai mérkőzésben nem nagyon volt több, az összkép alapján valós esély nem volt a győzelemre, pontszerzésre is csak nagyon nagy szerencsével lehetett volna. Nem tudtuk megjátszani a labdákat, nem tudtunk játékkal kijönni a saját térfelünkről, ha volt is egy-két mélységi felpassz, akkor nem tudtuk megtartani, ezáltal folyamatos nyomás alatt volt a védelem, ebben pedig benne van bármikor a hiba lehetősége. Be kell vallani, hogy nagyon sok helyzetet alakítottak ki, több gólt is szerezhettek volna, egyedül annak kell örülni, hogy nem lett ebből egy nagy különbségű vereség. Tanulni kell ebből a meccsből, hazai pályán megpróbálunk ennél sokkal támadóbban, agresszívebben játszani, hiszen nekünk az a mérkőzés az utolsó esélyünk arra, hogy életben tartsuk a továbbjutási reményeket.

Peter Stöger, az FTC vezetőedzője szerint a második félidőben hatalmas nyomás nehezedett a csapatra, nem tudta folytatni a stabil védekezést. Az osztrák tréner úgy véli, hogy az első gólig jól játszott a Ferencváros, de nem bírta a találkozó végéig a nyomást, a védelem pedig nem volt elégséges.

Vécsei Bálint úgy véli, a második félidőben túl nagy területet hagytak a Celticnek, és ugyan próbáltak ők is bátrabban előremenni, ettől jobban kinyíltak, labdavesztés után pedig éppen egy kontratámadásból kapták az első gólt. „Utána már nagyon nehéz nekünk diktálni az iramot, amikor ők vannak itthon. A tanulság, hogy ennél sokkal közelebb kell lennünk, kevesebb helyet kell hagyni az ellenfeleinknek, hiszen egyből megbüntetnek minket.”

Callum McGregor, a Celtic büntetőt rontó csapatkapitánya szerint végig dominálták a mérkőzést, jól játszottak támadásban és védekezésben is.

Joe Hart, a skótok csapat kapusa is úgy véli, hogy ők kontrollálták a játékot. „Nem adtunk egy lélegzetvételnyi szünetet sem nekik, legyűrtük őket. Jól teljesítettünk, nagy önbizalmat ad nekünk ez a győzelem.”

A mérkőzés összefoglalója:

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1882003"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Fradi 2–0-ra kapott ki a Celtic Parkban
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/10/09532458-4-1920x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Dibusz Dénes és Furuhasi Kjogo a Celtic–Ferencváros El-meccsen (Fotó: MTI/EPA/Robert Perry)

További tartalmak