Musorujsag
Élő Eredmények

Gary Neville-nek tetszettek Solskjaer taktikai változtatásai a Tottenham ellen

Gary Neville-nek tetszettek Solskjaer taktikai változtatásai a Tottenham ellen

m4sport.hu | Szerző: Romao André
Gary Neville, a Manchester United korábbi védője üdvözölte a csapat norvég menedzserének ötletét, hogy a Tottenham Hotspur ellen 5-3-2-s felállással küldte pályára Ronaldóékat, ugyanakkor kétli, hogy a 3-0-s diadal ellenére sokat fogja alkalmazni a jövőben.

Felállt a Liverpool elleni 5-0-s pofonból a Manchester United a Premier League-ben, szombaton délután a londoni Tottenham Hotspurrel szemben köszörülte ki a csorbát egy 3-0-s szép diadallal.

Gary Neville, a Manchester United legendás védője már a Sky Sports szakértőjeként dolgozik, így szeretett csapata győzelmét munkahelyi kötelessége is volt megnézni Bruno Fernandesék londoni győzelmét. A három pont mellett annak is örült, hogy egykori csapattársa, Solskjaer bátran és jól alkalmazott új felállást.

A Man. United általában 4X3X2X1-s felállásban fut ki a pályára a norvég edző kezei alatt, de a Spurs ellen ezúttal az 5X3X2-s formációt részesítette előnyben. Neville-nek meggyőződése, hogy a Vörös Ördögök mestere ezt az elképzelést csak alkalomszerűen fogja használni.

„Nincs kétségem afelől, hogy ez nem Ole alapelképzelése. Sanchót, Rashfordot és Greenwoodot a kispadon hagyni, nem lehet a terve. Az utolsó 37 mérkőzésén a 4X3X2X1-s felállást alkalmazta, kétlem, hogy most végleg áttér az 5X3X2-re. Az viszont szemmel létható volt, hogy a felállás megváltoztatása nagy előnyére volt Cristiano Ronaldónak, mert nagy terhet vett le a válláról, elsősorban a védekezés szempontjából. Amikor a múlt héten a Liverpool ellen néztem őt tök egyedül a védők gyűrűjében, vagy a Leucesterrel szemben is… Szegény, úgy nézett ki ott, mint egy kicsi fiú. Most viszont a dolgok tökéletesen működtek a számára. Ez az ő napja volt, nem csak azért, mert gólt lőtt, főként azért, mert ebben az esetben úgy nézett ki, hogy tényleg egy csapat tagja volt” – elemezte a United-diadalt Neville.

Borítókép: Ole Gunnar Solskjaer (jobbra) figyeli csapatát és Cristiano Ronaldót. (Fotó: EPA/ANDY RAIN)

További tartalmak