Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Nunót menesztette a Tottenham

Hivatalos: Nunót menesztette a Tottenham

m4sport.hu
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur az elmúlt hetek eredménytelensége miatt menesztette Nuno Espírito Santót.

A Tottenham hivatalos honlapján röviden közölte, menesztette nyáron kinevezett menedzserét, Nuno Espírito Santót és stábját, Ian Cathrót, Rui Barbosát és Antonio Diast.

Fabio Paratici, a londoni klub ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: „Tudom, hogy Nuno és stábja mennyire szeretett volna sikereket elérni, sajnálom, hogy meg kellett hoznunk ezt a döntést”.

„Nuno egy igazi úriember, és mindig szívesen látjuk itt. Szeretnénk megköszönni neki és az edzői stábjának az eddigi munkájukat, és sok sikert kívánni nekik a jövőben” – fogalmazott Paratici.

Az új menedzser személyéről a később döntenek, sajtóinformációk szerint utódja Antonio Conte lehet.

A portugál szakember 17 mérkőzésen irányította a Tottenhamet, amely ezek közül két döntetlen mellett nyolcat megnyert és hetet elveszített. A csapat a Premier League tabelláján a nyolcadik helyen áll, a Konferencia-ligában pedig harmadik a G csoportban.

Borítókép: Nuno Espirito Santo EPA/ANDY RAIN

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Legendák a Barca kispadján? Xavi Puyolt szeretné edzői stábjába!
Sajtóhírek szerint minden bizonnyal Xavi Hernández lesz a Barcelona labdarúgócsapatának következő vezetőedzője. A hírek szerint a klub és az ikonikus középpályás megegyezett a személyes feltételekről, csupán a két klubnak kell dűlőre jutnia egymással.
Külföldi futball