Musorujsag
Élő Eredmények
×

Forradalmi hangulat a Manchester United öltözőjében

Forradalmi hangulat a Manchester United öltözőjében

m4sport.hu | Romao André
Az angol Daily Mail információi szerint egyre hangosabb és élesebb kritikák fogalmazódnak meg a Manchester United öltözőjén belül a menedzser, Ole Gunnar Solskjaer munkastílusával szemben.

Nehéz és zaklatott időket él át a Manchester United, illetve annak edzője, a norvég Ole Gunnar Solskjaer.

Nem egyszerű meghatározni, hogy mikortól datálható a csapat relatív mélyrepülése, hiszen az eredmények már-már kiszámíthatatlanul alakulnak, az viszont biztos, hogy az elmúlt két hónapban több váratlan pofonba is beleszaladtak Cristiano Ronaldóék.

Az első súlyosan szembeötlő – szeptember 19-én – talán a svájci Young Boys elleni zakó (2-1) volt a Bajnokok Ligájában, amelytől a kritikus hangok azonnal felhangosodtak. A jelentős blamát viszont egy szép győzelem követte a West Ham Uniteddel szemben, amely csapat azóta a Premier League harmadik helyén található.

A Kalapácsosok elég hamar visszavágtak a Solskjaer-legénységnek – három nappal később -, a ligakupából kiejtve a Vörös Ördögöket. Az ezt követő Aston Villa elleni vereség (1-0) után pedig újra megkondultak a vészharangot a klubnál.

Szinte sormintaszerűen érkezett a kisebb mélypont után a viharoszlató győzelem: a svájci fiaskó után a Bajnokok Ligájában sikerült megverni az EL-győztes Villarrealt 2-1-re, de csak borzalmas nehézségek közepette, hiszen a gólfelelős Cristiano Ronaldo a 95. percben szerezte a 3 pontot érő gólt. Legalább győzelem volt.

A folytatás újfent a botladozásokról szólt, először egy Everton elleni iksz, majd a Leicester City elleni 2-4, ami azért is volt fájó, mert a csapat régen kapott négyet. Solskjaer felelősségét újra keményen boncolgatta a brit sajtó.

Az Atalanta elleni BL-meccs szünetében – amikor a bergamói kék-feketék 2-0-ra vezettek – tán már azt fogalmazták a sportújságírók, hogy miként teszik lapátra a norvég menedzsert a klubnál, amikor hirtelen feltámadtak a Vörös Ördögök és megfordították az eredményt (3-2). Győzelem, de megint nem meggyőző.

A folytatás pedig az ördögnek járó pokol legmélyebb bugyraiba taszította a csapatot. A Tottenham 3-0-s verése minimális gyógyír, amikor a csapat kap egy ötöst a Liverpooltól, az Atalanta elleni visszavágón a ráadásban ment pontot – megint Ronaldo kései gólja kellett hozzá -, a városi derbin pedig úgy veri a City 2-0-ra, hogy a két gárda érzékelhetően nem egy súlycsoportot képviselt. Solskjaer összetehette a kezét, hogy nem egy ötös lett a vége, mint a Pool ellen.

Érthető, hogy az angol sajtóban állandó téma a norvég edző jövője, amelyet egyre nehezebben lehet elképzelni Manchesterben. További nehézséget okozhat a norvégnak, hogy a Daily Mail szerint már az öltöző – élen a kulcsemberekkel – is kezd ellene, illetve döntései ellen fordulni.

Az egyik kritikus a csapaton belül a portugál Bruno Fernandes, aki a tréner taktikai elképzeléseit kifogásolja, amelyek véleménye szerint nem illeszkednek a kerethez, a játékosok tudásához. Még Cristiano Ronaldo is – aki eddig kvázi megmentette góljaival Solskjaert – megkongatta a vészharangot, hogy sürgősen találni kell valami megoldást, mert már-már szabadesésben található a csapat.

Az a kifogás is érte a 48 éves mestert, hogy nem bánik igazságosan bizonyos játékosokkal, a keret pedig kifejezetten kiállt a holland Donny van de Beek mellett, akit gyakorlatilag a kispadon jegeltet az edző, pedig tudása alapján többet érdemelne. Arról nem beszélve, hogy még csak el sem engedi a tehetséges középpályást arra hivatkozva, hogy szükség van rá. A játékpercek alapján nem ez jön le.

A jó játékosok mellőzése mellett azt is érzik egyesek a kereten belül, hogy Solskjaer szeret kivételezni: míg egyeseket keményen sújt, másokkal “túl puhán” bánik, konkrét példaként a védő Harry Maguire-t említik, aki nem élete formájában játszik, az edző viszont rendületlenül megbízik benne.

Az elmúlt hetek súlyos csapásai miatt a Manchester United vezetőségénél terítéken van az edzőcsere lehetősége, de még mindig prioritás, hogy a szezon végéig maradjon a kispadon a norvég edző. Persze egy újabb olyan csapás, mint a Liverpool vagy a City elleni meggyorsítaná a folyamatokat.

A számok mindenesetre nem hazudnak, az utóbbi hónapok mérlege:
12 mérkőzés
4 győzelem
2 döntetlen
6 verség

Ezeket pedig a United tulajdonosai, vezetése is látja. Vélhetően az öltözői hangok is eljutnak a felsőbb körökbe, mégsem tesznek semmit. Eddig. Azért kicsit szokatlan, furcsa.

Borítókép: Ole Gunnar Solskjaer (Fotó: EPA/PETER POWELL)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tükörsima City-győzelem az Old Traffordon
A címvédő Manchester City 2-0-ra nyert a városi rivális Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombati rangadóján.
Külföldi futball