Musorujsag
Élő Eredmények

Szalai Attila két gólpasszal vette ki részét a Fenerbahce magabiztos győzelméből

Szalai Attila két gólpasszal vette ki részét a Fenerbahce magabiztos győzelméből

m4sport.hu | Szerző: Romao André
Szalai Attila legutóbb november 7-én, a Kayserisport elleni 2-2-re végződött bajnokin volt kezdő a Fenerbahce csapatában. Vasárnap az isztambuli csapat a Rizesport fogadta úgy, hogy ezúttal a magyar védő is kifutott a pályára, aki két gólpasszal jelezte, hogy érdemes volt bízni benne. Végül a Fener 4-0-s győzelmet aratott és a második helyre ugrott fel a tabellán.

Szalai Attila legutóbb a Kayserispor ellen volt kezdő, de akkor sem játszotta végig a mérkőzést. Ezúttal, a Rizesporral szemben végig a pályán volt és két gólpasszt is kiosztott csapata 4-0-s győzelménél.

A magyar védő a mesterhármast szerző Serdan Dorsunt szolgálta ki két alkalommal, a 30 éves csatár mellett még Mergim Berishatalált a vendégek hálójába.

Szalaiék ezzel a tabella második helyére jöttek fel, de hátrányuk 12 pont a listavezető Trabzonspor mögött, a harmadik helyezett Konyaspor pedig egy meccsel kevesebbet játszva egy ponttal állnak az isztambuli csapat mögött.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG 15. FORDULÓ:
Fenerbahce–Rizespor 4–0
Gólok: Berisha 13., Durson 70., 79., 90.

Borítókép: Fotó: EPA/KIMMO BRANDT

További tartalmak