Musorujsag
Élő Eredmények
×

Sinclair: A Manchester City okkal nem szerződtette Cristiano Ronaldót

Sinclair: A Manchester City okkal nem szerződtette Cristiano Ronaldót

m4sport.hu | Romao André
A Manchester City korábbi szélsője, Trevor Sinclair a Talk Sportnak nyilatkozva arról beszélt, hogy a nyár folyamán nem véletlen, hogy a pletykákkal ellentétben végül nem a Man. City játékosa lett Cristiano Ronaldo, hanem, a városi rivális Unitedé. Úgy gondolja, hogy a portugál klasszis csak problémákat gerjeszt a Vörös Ördögöknél.

A 48 éves Trevor Sinclair, aki 2003 és 2007 között volt a Manchester City balszélsője a Talk Sportnak állította: “nem véletlen, hogy a Manchester City inkább menekült attól, hogy szerződtesse Cristiano Ronaldo, hisz megvolt rá az oka”.

Kemény szavallak indokolta meglátását:

“Elég csak azt figyelni, hogy a Manchester Unitedben több játékos is mélyen formája alatt teljesít, olyan fiatalok, mint Sancho vagy Rashford. Komolyan, messze vannak attól, hogy jó játékot lássunk tőlük, ezért pedig egyértelműen Ronaldo okolható. Neki tudnia kellene, hogy mi a feladata. Egy labdarúgóról beszélünk, akit egy klub szerződtetett. Éppen ezért jól tenné, ha inkább csendben maradna, mert esetenként ez a legjobb megoldás. Helyette sok problémát gerjeszt a csapatnál” – kezdte kifejteni gondolatmenetét Sinclair.

Bár nyilvánvaló, hogy a portugál támadó tisztában volt azzal, hogy a Cityvel több trófeát nyerhetett volna, ami fontos a számára, azt nem tudta volna elviselni, hogy másodhegedűs legyen a karizmatikus edző, Pep Guardiola mögött.

“Úgy gondolom, hogy ő tipikusan az az eset, amikor azt gondolják, hogy a szerződtetése jó dolog lenne, de igazából egyáltalán nem az. Meglátásom szerint az egyik oka annak, hogy nem a Cityt választotta – bár azzal biztos tisztában volt, hogy trófeákat nyerhetne -, hogy nem akart másodhegedűs lenni Pep Guardiola mögött. Ahogy megtudta, hogy a Manchester Unitedbe mehet, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Ole Solskjaert kvázi zsebre teheti. Ő az a típus, aki csak azt csinálja, amit akar, ami kizárólagosan neki jó, nem érdekli, hogyan hathat ez a csapatra” – mondta az egykori szélső, aki 12-szer ölthette magára az angol válogatott mezét.

Sinclair elmélete csak azért sántít egy kicsit, mert a nyári beszámolók szerint Ronaldo már közel állt az egyezséghez a Cityvel, végül azért kötött ki, mert több United-legenda – Rio Ferdinand vagy Sir Alex Ferguson – beszélt vele, nem teheti meg, hogy a múltjával az ősi riválishoz szerződik.

Borítókép: Cristiano Ronaldo (EPA/PETER POWELL)

További tartalmak