Musorujsag
Élő Eredmények
×

Cristiano Ronaldo elárulta, hány éves koráig szeretne játszani

Cristiano Ronaldo elárulta, hány éves koráig szeretne játszani

m4sport.hu | Romao André
A Manchester United 36 éves portugál támadója, Cristiano Ronaldo az ESPN Brasilnak tárta fel titkait, hogy tartja karban magát, mennyi idősnek érzi magát és még mennyi időt szeretne a pályán tölteni a legmagasabb szinten.

Február elején 37. életévét tölti be az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo. Ettől függetlenül nem tervezi, hogy az elkövetkezendő években lassít és elkezd levezetni, változatlanul a legmagasabb szinten akarja művelni a labdarúgást. A brazil ESPN-nek adott interjúban elmondta, hogy 40-42 éves koráig mindenképpen a pályán szeretne maradni, azt is elmondta, mit tesz annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson.

“Genetikai értelemben, hogy ne tűnjön túlzásnak, nem mondom, hogy 25 évesnek, de mindenképpen úgy érzem magam, mintha még csak 30 lennék. Nagyon vigyázok a testemre és az elmémre. Van valami, amit nemrég tanultam meg: amikor elmúlsz 33, akkor a tested változatlanul elfogadja az igényeidet, amennyiben arra szükséged van, de ehhez a legnagyobb harcot mentálisan kell megvívnod” – kezdte a Manchester United portugál sztárja.

“Sok mindent át kell élned, ha a legmagasabb szinten akarsz maradni. Én leginkább a mentális dolgokra fókuszálok, mert tudom, hogy a test bírni fogja. Ugyanakkor tisztelem a testemet, ezért mindenféle jóval kényeztetem” – mondta mosolyogva Ronaldo.

A sport világában több olyan rutinos, idősebb atléta van, akik képesek meghazudtolni korukat és felveszik a versenyt a fiatalabb vetélytársakkal. Cristiano Ronaldót is ebbe a szűkebb elitbe sorolják, ahogyan LeBron Jamest (37 éves), Tom Bradyt (44) vagy Roger Federert (40) más sportágakban. A portugál ugyan örül annak, hogy ekkora sportemberekhez hasonlítják, de úgy gondolja, hogy ez nem kifejezetten találó.

Tom Brady ünnepel családjával, miután a Tampa Bay Buccaneers csapatával legyőzte a Kansas City Chiefst a 2021-es Super Bowl-on (Fotó EPA/Erik S. Lesser)

“Olyan sportolókról beszélünk, akik valóban hosszú ideje a csúcson vannak, de más sportágakban, amitől teljesen más a megítélés. Véleményem szerint nincsenek alávetve akkora túlterheltségnek, mint a labdarúgók. Ezért több idejük van arra, hogy regenerálódjanak. Általában három hónapos szabadságuk van a szezonok végén. A tenisz más. Intenzívebb, többet utaznak. Nem akarom ezt túlbeszélni, de ezen már én is sokat gondolkodtam” – mondta el véleményét az összehasonlításokkal kapcsolatban.

Annak érdekében, hogy formában tartsa magát, szabadidejében sokat tanul az emberi testről.

“Nagyon szeretek tanulni. A hosszú élet titka olyan dolog, ami nagyon foglalkoztat, az utóbbi időben rengeteget tanulok ezzel kapcsolatban. Boldoggá tesz, hogy olyan labdarúgó vagyok, aki bebizonyította, hogy kulcsfontosságú tényező a hosszú élettartam tanulmányozása, hogy tovább játszhassak és élvezhessem azt. Folytatni a legmagasabb szinten egy jó dolog” – állítja büszkén.

EPA/ANTONIO COTRIM

Ami a folytatást illeti, már megfogalmazta magában, hogy meddig szeretné folytatni a labdarúgást, ugyanakkor a legfontosabb, hogy a jelenben éljen, ezért most kizárólag az foglalkoztatja, hogy a Manchester Uniteddel minél jobb eredményeket érjen el. Aztán, ha eléri a negyvenet, komolyabban elgondolkodik azon, hogy meddig tovább.

“Boldog vagyok és itt akarok maradni, aztán meglátjuk, hogy mit lehet ebből kihozni. Majd elérem egyszer a negyvenet, nyilván játékosként, majd a 41-et, 42-őt… A legfontosabb, hogy kiélvezzem minden pillanatát” – ecsetelte, meddig lehet képes magas szinten játszani.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, minden tapasztalatára szükség van, egyben kimondta a kulcsszót is, ami titkának alapja.

“Azt gondolom, hogy egy labdarúgó legfontosabb képessége az, hogy képes legyen olvasni a játékot, egy mérkőzés folyamát. A tapasztalat ezt megtanítja nekünk. Én elég tapasztaltnak mondhatom magam, így jól ismerem a testem. Ezért tudom, hogy mikor kell mennem, mikor nem. Ez is egy olyan képesség, amivel rendelkeznünk kell, az alkalmazkodás. Ez talán a megfelelő szó, amely kifejezi azt, hogy játszhatunk még hosszú évekig. Nekem sikerült megőrizni ezt az egyensúlyt. Tudni azt, hogyan kell minden életkorban alkalmazkodni a játékhoz. Egyfajta új filozófia a játékról, testről és értelemről” – beszélt titkáról, amelynek köszönhetően büszke arra, hogy még mindig képes felvenni a versenyt a fiatalokkal.

EPA/ANTONIO COTRIM

“Felhasználva intelligenciám egy részét képes voltam arra, erre pedig nagyon büszke vagyok, hogy az emberek azt mondják, Cristiano képes 37, 38 évesen is azt a szintet mutatni, amihez hozzászoktunk. Erre nem mindenki képes. Ez elhivatottság, sok-sok óra munka naponta, hetente, havonta, évente, hogy képes legyek felvenni a ritmust ezekkel a huszonéves srácokkal. Ez tesz engem büszkévé, ezt szeretném még sokáig folytatni” – tette hozzá.

Végül arról iis beszélt a 36 éves portugál, hogy pályafutása során egyetlen döntését sem bánta meg, így azt sem, hogy a Real Madridon és a Juventuson keresztül végül visszatért a Manchester Unitedhez, amely jelenleg nagy problémákkal küszködik.

“Szívesebben tekintek a dolgokra pozitívan. Minden élményem, amit a pályafutásom végéhez közeledve megéltem, gyönyörű volt, az eredményességtől függetlenül. Még anélkül is, hogy nagy dolgokat nyertem volna. Evidens, hogy minden klub meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, de összességében a tapasztalataim, a döntéseim mind olyanok, amelyeket nem bántam meg. Ilyen az élet: élményekből, pillanatokból áll, és én élveztem mindet, amelyet átéltem” – zárta gondolatait Cristiano Ronaldo.

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: EPA/PETER POWELL)

További tartalmak