Musorujsag
Élő Eredmények

Schäfer András: Az Unionnál érzem, hogy hosszú távon terveznek velem

Schäfer András: Az Unionnál érzem, hogy hosszú távon terveznek velem

m4sport.hu | Szerző: Kun Dániel
Schäfer András pénteken a Bundesligában szereplő Union Berlinhez igazolt. Ugyan kisebb sérülése ellenére még nem játszhat, de ég a vágytól, hogy pályára léphessen újdonsült csapatában. Ahogy ő mondta, mint egy aranyhal: egyelőre csak hétről hétre tekint előre, mert álmában sem gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy mára már Bundesliga-játékosnak és a válogatott alapemberének mondhatja majd magát.

Még csak rehabilitációs edzéseken tud részt venni, így nem utazhatott el a csapattal Mönchengladbachba a szombati bajnoki mérkőzésre. „Jól érzem magam Berlinben, bár még sokat nem láttam belőle, mert most főleg az edzésekre fektetem a hangsúlyt és nem a városnézésre, de majd ennek is eljön az ideje” – mondta az m4sport.hu-nak a berlini piros-fehérek legújabb szerzeménye.

Ami a sérülését illeti: egy kisebb combizomszakadás még pár napig harcképtelenné teszi, de a jövő heti bajnoki szünet után újra a csapat segítségére lehet. „A lényeg, hogy teljesen gyógyuljak meg, és maximális erőbedobással tudjam belevetni magam a munkába.”

A többiek már elutaztak Mönchengladbachba, de előtte találkozhatott új csapattársaival. „Csütörtökön és pénteken is ott voltam edzésen, nagyon befogadó a közeg, mindenkivel tudok beszélni, mert a társaknak jó az angolja. Azért próbálom fülelni a németet is” – tette hozzá Schäfer András, majd elárulta, hogy sűrű napjai következnek, mert adminisztrációs dolgokis várnak rá, hiszen némettanárt, lakást és autót is keres.

„Az öltöző nyelve a német, hozzám egyelőre még angolul szólnak, de nem szeretném, ha ez sokáig így maradna. Minél előbb szeretnék megtanulni olyan szinten németül, hogy ne okozzon gondot németül megszólalni.”

A nyári átigazolási szezonban is voltak érdeklődők Schäfer iránt, ezzel kapcsolatban elmondta, úgy döntött, marad, de egyébként sem érkezett olyan ajánlat a DAC-hoz, amit a klub el tudott volna fogadni.

„Megbeszéltük, hogy fél évig biztosan maradok és meglátjuk, mi lesz télen. Szerintem, vagy legalábbis nagyon bízom benne, hogy jó döntést hoztam. Számomra egy nagyon szimpatikus klubhoz szerződtem, ami sokat számított: családias együttesről van szó, amely nagyon közel áll a szurkolókhoz. Ilyet még nem tapasztaltam: megérkeztem az ismeretlenbe és mindenki úgy fogadott, mintha már ezer éve itt futballoznék. Egyértelműen érzem, bíznak bennem és hosszú távon terveznek velem” – mesélt a magyar középpályás az első benyomásairól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

EM Sports (@em.sports.consulting) által megosztott bejegyzés

Schäfer három éve már belekóstolt a „légiós életbe”, de akkor még valami hiányzott a sikerhez, nem jutott szóhoz az olasz élvonalbeli Genoánál.

„Biztos, hogy hiányzott három évnyi légióskodás, 15 válogatott meccs meg egy Európa-bajnokság. Komolyra fordítva a szót, három év egy ember életéből sok idő, főleg ilyen fiatalon. Ez idő alatt sokkal érettebb és tapasztaltabb játékossá váltam. Nem mondom, hogy sokkal jobb játékos vagyok, mert nem így látom. Valamivel jobb vagyok, mint akkor voltam, de főleg a mentális dolgokban fejlődtem sokat. A genovai szerződés előtt még egy kis félsz volt bennem, most alig várom, hogy játékban legyek” – mondta.

A kudarcok után nem, de a sikerek után – alapemberré vált Dunaszerdahelyen, majd a válogatottban is megvetette a lábát, a magyar nemzeti csapat egyik legjobbja volt az Európa-bajnokságon – már tudatosan igénybe vette szakember segítségét. „Fenn szeretném tartani a jó formát, a mindig többet akarást, ezt a jó teljesítményt. Az előző év szerintem kifejezetten jól sikerült. A kudarcokat, ha lehet, kerülöm, és azt senkinek sem kívánom, hogy hiába egészséges, egy évig ne játsszon. Azt átélni és így kijönni belőle, hatalmas mentális erőt és motivációt adott nekem.”

Örül, hogy ilyen jól sikerült neki az utóbbi egy év, de úgy érzi, talán az az egy esztendő, amikor nem játszott, még jobban megerősítette, mint az azóta átélt sikerek.

„Nem hittem volna még egy évvel ezelőtt sem, hogy mára Bundesliga- és magyar válogatott játékosnak mondhatom magam. A sok munka mellett szerencse is kellett hozzá, gyakorlatilag minden a legjobb forgatókönyv szerint alakult – halkan még megjegyezte, jó lett volna vb-pótselejtezőt játszani és a DAC-cal az első helyen fordulni a tavaszi szezonra, de nem akar telhetetlen lenni. – Általában csak heti ritmusban szoktam gondolkozni, kicsit olyan aranyhal módján: ami, mire átér az akvárium másik felére, elfelejti, honnan indult. Lehet, hogy pont ez segít nekem és nem azon agyalok, mi lesz fél vagy egy év múlva. Mindig csak az érdekel, hogy a következő héten a legjobbamat nyújtsam, a legjobb módon készüljek fel a meccsre, ott pedig, ha lehet, a kezdőben találjam magam.”

Úgy véli, nem is kell ennél többre terveznie, mert az utóbbi egy év megmutatta, a labdarúgásban bármi megtörténhet, negatív és pozitív irányban egyaránt. „Álmodozó típus vagyok, ötévesen álmodoztam, az az álmom továbbra is él, csak szerintem most nem kellene azzal összekavarni a fejem. Mentálisan nagyon rendben kell lennem.”

Ahogy ő, az Union Berlin is szerényen tekint a jövőbe, hiába ötödik, a 40 pont megszerzése az elsődleges cél. „Amíg azt nem értük el, addig nem is beszélünk másról. Szerintem így is kell hozzá állni.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andras Schafer (@andras_schafer) által megosztott bejegyzés

Borítókép: EM Sports Instagram

További tartalmak