Musorujsag
Élő Eredmények
×

Holenderék simán kikaptak a Feyenoordtól az EKl-ben, Szalaiék hátrányban a Marseille ellen

Holenderék simán kikaptak a Feyenoordtól az EKl-ben, Szalaiék hátrányban a Marseille ellen

MTI
A Holender Filipet foglalkoztató Partizan Beograd hazai pályán 5–2-re kikapott csütörtökön a Feyenoordtól a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Az El- és Kl-játéknap összefoglalója:

A szerb csapat bár kétszer is vezetést szerzett, a második félidőben ellenállhatatlanul futballozó hollandok négy gólt szerezve jószerivel eldöntötték a továbbjutás kérdését. A magyar válogatott játékos a 75. percben 2-4-es állásnál csereként lépett pályára. Szintén idegenben győzött az AS Roma, amely 1-0-ra bizonyult jobbnak a holland Vitesse együttesénél úgy, hogy a 79. perctől emberhátrányban futballozott. A PAOK egy-, a Slavia Praha pedig háromgólos előnyre tett szert saját közönsége előtt.

A Leicester City két-, míg a Bodö/Glimt egygólos előnyt szerzett hazai pályán a Rennes, illetve az AZ Alkmaar ellen. A játéknap legizgalmasabb mérkőzését Eindhovenben játszották, ahol a helyi PSV 0-1-ről, 1-3-ról, majd 3-4-ről is egyenlített az FC Köbenhavn ellen. A Szalai Ádámot foglalkoztató Basel 2–1-re kikapott a Marseille-től – a magyar csatár nem lett benevezve a sorozatba, így nem is léphetett pályára.

A visszavágókat egy hét múlva, a negyed- és elődöntő sorsolását jövő pénteken rendezik.

Konferencia-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés
Olympique Marseille (francia)-Basel (svájci) 2-1 (1-0)
gól: Milik (19., 68., előbbit 11-esből), illetve Esposito (79.)

Leicester City (angol)-Rennes (francia) 2-0 (1-0)
gól: Albrighton (30.), Iheanacho (93.)

PSV Eindhoven (holland)-FC Köbenhavn (dán) 4-4 (1-3)
gól: Gakpo (21., 70.), Doan (50.), Zahavi (85.), illetve Johannesson (6.), Biel (23., 78.), Lerager (43.)

Bodö/Glimt (norvég)-AZ Alkmaar (holland) 2-1 (1-0)
gól: Pellegrino (39.), Solbakken (91., 11-esből), illetve Aboukhlal (73.)

PAOK (görög)-Gent (belga) 1-0 (0-0)
gól: Krtic (58.)

Partizan Beograd (szerb)-Feyenoord (holland) 2-5 (1-1)
gól: Natcho (13.), Jovic (46.), illetve Toornstra (20., 77.), Dessers (52.), Geertruida (64.), Sinisterra (71.)

Slavia Praha (cseh)-LASK Linz (osztrák) 4-1 (2-0)
gól: Sor (3., 29.), Olayinka (83.), Traore (85.), illetve Balic (67.)

Vitesse (holland)-AS Roma (olasz) 0-1 (0-1)
gól: Oliveira (45+1.)
piros lap: Oliveira (78., AS Roma)

 

Borítókép: EPA/ANDREJ CUKIC

További tartalmak