Musorujsag
Élő Eredmények
×

Dembélé döntött a jövőjéről, amit csapattársaival is megosztott - sajtóhír

Dembélé döntött a jövőjéről, amit csapattársaival is megosztott - sajtóhír

m4sport.hu | Pollák Márton
Spanyol információk szerint a Barcelona labdarúgója, Ousmane Dembélé saját maga mondta el csapattársainak, a Camp Nouban tervezi a jövőjét.

„A Barcánál akarom folytatni. Nagyon boldog vagyok itt, és hiszek ebben a projektben. Ráadásul nagyon boldog vagyok Xavival” – olvasható a 24 éves szélső öltözőben elhangzott mondata a Mundo Deportivón.

Nem csoda, ha Dembélé jól érzi magát, Xavi érkezése óta megtáltosodott, 2022-ben hét gólpassznál jár, aminél többet senki sem jegyez a top öt európai bajnokságban. Állítólag ez a formajavulás az, ami jelentősen befolyásolja/befolyásolhatja a játékost a döntésében, bebizonyosodni látszik ugyanis Xavi véleménye, azaz hogy a világbajnok támadó a legjobb lehet a posztján – a katalán mester pedig úgy fest, ki is tudja hozni belőle a klasszist.

Az edzői stáb és a társak vélhetően örülnének a maradásának, nemúgy a szurkolók, akik igencsak zokon vették, hogy a francia – akinek nyáron lejár a szerződése – több hosszabbítási ajánlatot sem fogadott el és ügynöke hatására igyekezett olyan fizetést kiharcolni magának, melyet a klub jelen gazdasági helyzetében képtelen lenne teljesíteni.

Minden esetre a klub elnöke, Joan laporta a hétvégén azt mondta Dembéléről: „csodálatos, kedves srác, aki nem okozott nekünk gondot, mióta átvettük a klub irányítását. Talán a legjobb Dembélét látjuk, mióta a Barcában játszik.

A támadó számára jó hír, hogy állítólag a Barcelona is hajlik rá, hogy újra tárgyalóasztalhoz üljenek.

Borítókép: EPA/Enric Fontcuberta

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Mbappé viszautasította a vb-szervezők meghívását
Francia sajtóértesülés szerint a katari világbajnokság szervezői meghívták Kylian Mbappét a csoportkör pénteki sorsolására, a PSG francia csatára azonban visszautasította a felkérést.
Külföldi futball