Musorujsag
Élő Eredmények
×

Szalah nem akar szerződéséről beszélni, amikor a Liverpool több fronton küzd trófeáért

Szalah nem akar szerződéséről beszélni, amikor a Liverpool több fronton küzd trófeáért

mti
Mohamed Szalah, az FC Liverpool labdarúgócsapatának egyiptomi támadója azt mondta, nem akar önző lenni és a szerződéséről beszélni, miközben az együttes több fronton is trófeákért harcol.

A gárda jelenleg második helyen áll az angol bajnokságban, a lemaradása mindössze egy pont az éllovas Manchester Cityvel szemben, amellyel vasárnap este csap össze, míg a Bajnokok Ligájában negyeddöntős úgy, hogy a Benfica otthonában aratott keddi 3-1-es siker után “fél lábbal” már a négy között érezheti magát. Emellett februárban megnyerte a Ligakupát, az FA Kupában pedig elődöntős, azaz akár négy trófeát is begyűjthet idén.

Szalah szerződése 2023 júniusáig érvényes a Liverpoolnál, az új megállapodásról hosszú ideje tárgyalnak a felek. A brit sajtó úgy tudja, a támadó hamarosan aláír, az új kontraktussal pedig pályafutása végéig a klubnál marad.

“Nem lehetek önző, nem beszélhetek a saját helyzetemről” – nyilatkozott a Sky Sportsnak az afrikai csatár. “A csapat szempontjából a legfontosabb időszakot éljük, ezért csak a csapatról akarok beszélni. Arra akarok összpontosítani, ami a csapat előtt áll.”

Arra a kérdésre, hogy bízik-e a szerződése körüli tárgyalások mihamarabbi lezárásában, Szalah azt válaszolta: “Nem mondhatok sem nemet, sem igent. Korábban többször elmondtam már, mit szeretnék, de ahogy említettem, nem akarok ebbe mélyebben belemenni, mert ez egy nagyon érzékeny téma. A csapatnak győznie kell, én pedig nem akarok a hírekben szerepelni a szerződésemet taglalva. Csak a csapatra koncentrálok.”

Mindenesetre Instagram-oldalán posztolt egy képet, amely bizalommal tölti el a Vörösök szurkolóit: “A Liverpoolt nekem teremtették… én a Liverpoolnak lettem teremtve.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mohamed Salah (@mosalah) által megosztott bejegyzés


Szalah 2017-ben az AS Romától igazolt az Anfield Roadra, ahol azóta kulcsjátékos, több mint 150 gólt szerzett az együttes színeiben.

Borítókép: Mohamed Salah (Fotó: EPA/ANDY RAIN)

További tartalmak