Fabrizio Romano értesülései szerint Erling Haaland hétfőn Brüsszelben találkozott a Manchester City vezetőségével és a csapat orvosaival is, így már át is esett az egészségügyi vizsgálatokon, amelyeken elégedettek voltak a támadó fizikai állapotával. Ahogyan mondani szokták: átment!
Korábban sokat lehetett olvasni arról, hogy a Real Madrid többek között azért is állt el a norvég szerződtetésétől, mert az utóbbi időben sokat szenved sérülésektől, de Romano – a City vizsgálatainak eredményei alapján – kijelentette, erről szó sem lehet, kirobbanó egészségnek örvend a 21 éves labdarúgó.
A találkozó és az egészségügyi vizsgálatok után visszatért a családjával Dortmundba, miután Belgiumban megszületett az egyezség közte és a manchesteriek között, illetve a két klubnak is sikerült minden részletben kompromisszumra jutni, így semmi akadálya nincs annak, hogy szerződtetését bejelentsék, akár már a hét folyamán.
Az átigazolásokban járatos újságíró szerint a Manchester City különösebb probléma nélkül elfogadta a Dortmund által megállapított kivásárlási árat, amelyet bármelyik pillanatban át is utalhatnak a fekete-sárgák számlájára. Attól a pillanattól bármikor kiadhatják a klubváltásról szóló közleményt.
A hírek szerint maga a játékos szeretné, ha még a hétvége előtt megtörténne a bejelentés, mert jó kapcsolatot ápol a Borussia szurkolóival, és szeretne tőlük méltó módon elbúcsúzni a csapat utolsó bajnokiján, amelyen a Hertha BSC-t fogadják.
Hónapokon keresztül lehetett olvasni arról is, hogy kivásárlási ára 75 millió euró, ami – sok eddig hallott átigazolási díjhoz mérten – nem is tűnt soknak, de Romano információi szerint még ennél is jelentősen alacsonyabb összegről van szó, amely inkább közelít a 60 millióhoz.
Új szerződését 2027 nyaráig írja alá, és Romano azt is cáfolja, hogy akkora fizetési igénye lett volna Haalandnak, amitől kicsit még a Man. City költségvetése is megdőlt volna.
Vagy akár a Real Madridé, hiszen arról is szóltak hírek, hogy a királyiak a játékos – és ügynöke – igényei miatt is hátráltak ki, de ez is távol áll az igazságtól az olasz újságíró szerint: Haaland pontosan ugyanannyit fog keresni a Cityben, mint a csapat egyik legnagyobb sztárja, Kevin de Bruyne, vagyis 350 ezer fontot hetente, szemben a gyakran hangoztatott 5-600 ezres jövedelemmel.
Az elsődleges indok, amiért végül a Cityt választotta – sok más topcsapat helyett – az az edző, Pep Guardiola személye. A katalán szakember állítólag hónapokon keresztül győzködte a manchesteri kékek vezetését, szerezzék meg a norvégot.
Már a tavalyi nyári átigazolási időszakban is érte egy kisebb sokk a City vezetőségét, mert a végéhez közeledve gyakorlatilag mindenki konkrét tényként kezelte, hogy a Tottenham gólgyárosa, Harry Kane a Cityben folytatja pályafutását, végül maradt Londonban. Guardiola szinte könyörgött a vezetőknek, hogy a norvég sztár esetében véletlenül se kövessék el ugyanezt a hibát. Fabrizio Romano szerint a spanyol mester már október óta járt rendszeresen a vezetőkhöz kiszemeltje miatt, hogy tudakozódjon, minden rendbe halad-e.
Természetesen nem csupán a menedzser állhatatossága győzte meg a 21 éves futballistát: a munkabírása, személyisége, taktikai érzéke és teljes projektje, ahogyan a klub működése is biztató volt a számára és stábjának.

A felek egyébként szóban már hetekkel ezelőtt megegyeztek, csak még apró formaságokon, kisebb dolgokon kellett változtatni a papírmunka folyamán, de a hétre minden tisztázódott.
Érdemes szót ejteni a többi potenciális érdeklődőről is. A Real Madridot már említettük, amely szinte minden áldott nap bejelentkezett a Dortmund vezetőségénél az üggyel kapcsolatban.
December, január környékén arról is szóltak a híradások, hogy a Real és Haaland előszerződést kötött, de ez sem volt igaz. A norvég és képviselői soha nem lettek volna hajlandóak egy ilyen papírt aláírni, de még szóban sem történt ehhez hasonló aktus.
Azt viszont alátámasztja Romano, hogy Florentino Pérezéknek valóban az volt a terve, hogy Haaland mellett a francia Mbappét is megszerzi a Paris Saint-Germaintől.
Pontosan ez lehetett az egyik kulcstényező abban, hogy figyelme egyre inkább a City felé kezdett terelődni. Az angolok projektje tisztább, átláthatóbb volt számára, köszönhetően Guardiolának is, míg a spanyol csapatnál azt látta, hogy tele van támadókkal, és nehéz értelmezni, ki, mikor és milyen módon kaphat szerepet.
Nem konkrétan a Mbappé iránti komoly érdeklődéssel volt gondja, inkább a támadók számával, ahogyan az is gondolkodóba ejthette, Karim Benzema is a csapat tagja, akinek brutálisan jó idénye van. A játékstílusa is inkább hasonló, kétséges, hogy Ancelottinak, vagy bármely más edzőnek szüksége lenne a pályán két ilyen csatárra. A Citynek viszont egyáltalán nincs kifejezetten befejező csatára.

A Real Madrid legnagyobb hazai riválisa, a Barcelona is akarta Haalandot, ráadásul a katalánok elnöke, Joan Laporta abban is bízott, jó kapcsolatának köszönhetően a játékos ügynökével, a 10 napja elhunyt Mino Raiolával, könnyedén a konkurens csapatok fölé kerekedhetnek.
A hírek szerint december körül volt egy szóbeli megállapodása Raiolának és Laportának, amennyiben a klub tud annyit fizetni, mint a szintén érdeklődő csapatok, akkor a Barca előnyt élvez.
A gránátvörös-kékek elnöke körülbelül ebben az időszakban kezdett bele egy erőteljes kommunikációba, hogy a klub igenis képes lesz felállni – függetlenül a temérdek adósságtól, amelyet a korábbi vezetés felhalmozott – és képes lesz akár olyan játéksokat is szerződtetni, mint Haaland.
Viszont egy 1,35 milliárd eurós tartozást nem lehet csak úgy pár hónap alatt eltüntetni.
Bár a klub valóban kezd felegyenesedni, ami az eredményeken is kezd látható lenni, a novemberben kinevezett edző, Xavi munkája kezd valamelyest beérni, extra igazolásokban még mindig nem gondolkodhat a klub. Márpedig, Haaland elég extra. Nem most jött el a Barcelona ideje.
A német bajnok Bayern Münchennek szokása, hogy a Dortmund legnagyobb reménységeit, tehetségeit elcsábítja, elég csak Robert Lewandowskira gondolni, de ebben az esetben még a bajorok is kicsinek mutatkoztak a norvégért folyó hajszában.
Hiába tárgyaltak a felek hónapokon keresztül, a Bayern nem engedhetett meg magának egy ekkora kiadást, ráadásul Haaland is kifejezte vágyát, hogy el akarja hagyni a Bundesligát és a Premier League abszolút preferencia.
Napok kérdése, és a vágya valóssággá válik, ráadásul egy olyan csapatnál, amelyben korábban az édesapja, Alfie Haaland is játszott. Jól ismeri a klubot, már gyerekkora óta.
1. This club is the biggest club, at least for him.
2. The amount of money he gets.
3. The gameplan that Pep has offered. He’s a mastermind.
4. Real Madrid have Benzema, Barcelona have Aubameyang, but this club doesn’t have any pure striker since Aguero. pic.twitter.com/lmx6xWjv22— fairly determined (@yp_heisenberg) May 10, 2022