A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a portugál Benfica volt a Liverpool ellenfele. Bár a portugál csapat derekasan küzdött, végül nem okozott különösebb gondot a Vörösöknek a négy közé jutás, 6-4-s összesítéssel.
A lisszaboni csapatból a legjobban az uruguayi Darwin Nunez izzasztotta meg az angolok védelmét, mindkét mérkőzésen megrezegtette Alisson Becker hálóját. A Bajnokok Ligája korábbi szakaszában a Barcelona ellen is megmutatta mire képes és mennyire eredményes, már akkor sokan felfigyeltek a 22 éves futballistára, a Liverpool elleni meccsek után már Jürgen Klopp is csatlakozott azok közé, akik nagy fantáziát látnak Nunezben.
A ‘Pool vezetősége a hírek szerint hamar fel is vette a kapcsolatot a játékos ügynökével, annak tudatában is, hogy egyre több nagy csapat érdeklődik az uruguayi iránt, köztük a Manchester United, bár Darwin Nunez azóta kijelentette, hogy olyan csapathoz hajlandó igazolni, amely a BL-ben indul, így a Vörös Ördögök már nem csábítóak a számára. Angol sajtóinformációk szerint a tárgyalások jól alakulnak, „gyakorlatilag lezárultak” – pozitív eredménnyel – egyes források szerint, Jürgen Klopp már a következő szezontól számíthat a csatárra.
Eddig is félelmetes támadószekciója Liverpoolnak így tovább erősödhet, ráadásul már azt is tényként kezelik az országban, hogy a klub vezetősége megegyezett a Fulham 19 éves portugál támadó középpályásával, Fábio Carvalhóval is.
Mindennek tudatában feltételezhető hogy nyáron a Szalah-Mané-Firmino trióból valakinek – valakiknek – távoznia kell.
Konkrét számokról még nem lehet tudni, de a portugál A Bola arról írt, hogy a Benfica 80 millió euró alatt nem akarja elengedni legnagyobb értékét, Angliában 67 millió fontról (78 millió euro) írnak.