Musorujsag
Élő Eredmények
×

Van Bronckhorst: Ha döntőt játszol egy európai kupában és elveszíted, az fáj

Van Bronckhorst: Ha döntőt játszol egy európai kupában és elveszíted, az fáj

m4sport.hu
A Rangers menedzsere felmentette a 11-est hibázó Aaron Ramsey-t, hiszen volt olyan játékosa, aki nem is mert oda állni.

Érthetően levertek voltak a Glasgow Rangers játékosai a 11-esekkel elveszített Európa-liga fináléja után. Hiába vezetett az első félidőben a skót csapat, az Eintracht Frankfurt a második játékrészben egyenlített, majd a 11-eseknél riválisával szemben egyszer sem hibázott, így megnyerte a trófeát.

Giovanni van Bronckhorst, a skót együttes szakvezetője a meccs után elmondta, mindenki csalódott a csapat környezetében, hiszen mindent megtettek a győzelemért, de nem sikerült. „Ha döntőt játszol egy európai kupában és elveszíted, az fáj. Nem panaszkodhatok, a játékosaim jól játszottak ma este, de a 11-esek, olyan mint a lottó, és ma nem volt szerencsénk. Szoros meccs volt, büntetőkig mentünk, és veszítettünk. Nagy csalódás ez most számunkra. Nagyon közel álltunk a trófea elnyeréséhez, de ilyen a futball” – összegzett a holland szakember.

A játékosok mindent beleadtak, mindent kiadtak magukból a pályán. Ha nyersz, akkor örök életedre emlék marad, ha veszítesz, akkor viszont fájdalom. Én már veszítettem el világbajnoki döntőt is” – mondta van Bronckhorst, aki bevallotta, hogy Kemar Roofét és Aaron Ramsey-t kifejezetten a 11-esekre cserélte be.

A döntő pillanat: Kevin Trapp kivédte Aaron Ramsey tizenegyesét. EPA/Jose Manuel Vidal

A Juventustól kölcsönben szereplő és ezúttal hibázó sztárját azonban minden felelősség alól felmentette. „A büntetőrúgásoknál néhány játékos vállalja, mások pedig nem akarnak rúgni. Ramsey vállalta a felelősséget a tizenegyes elvégzéséért, pedig ő is tudta, ki is hagyhatja. Sajnos nem sikerült neki, nagyon levert“.

A korábbi klasszis kiemelte, a 118. percben nagyon közel álltak a győzelemhez, de a meccs emberének választott frankfurti kapus, Kevin Trapp hatalmas bravúrral védett. „Nagy esélyünk volt a végén, az egy nagyszerű mentés volt, ami a meccs vége felé döntő jelentőséggel bír – mondta Van Bronckhorst.

A szezon azonban nem ért még véget a számukra, hiszen szombaton a Hearts ellen a Skót Kupáért lépnek pályára. “Csak egy nap van a felkészülésre, de mindent megteszünk, készen állunk a szombatra, és megpróbáljuk egy trófeával zárni a szezont“.

Pedig a Rangersnek nincs oka szomorkodni, hiszen az elmúlt tíz évben pazar utat jártak be. 2012-ben csőd miatt a negyedosztályba űzték őket, ahonnan négy év alatt visszaverekedték magukat az élvonalba. Tavaly bajnokok lettek, idén pedig bejutottak az Európa-liga döntőjébe.

Borítókép: A Rangers szakvezetője, Giovanni van Bronckhorst az Európa-liga trófeával. EPA/Julio Munoz

További tartalmak