Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ten Hagból kibújik a könyörtelen, ha hátra passzokat lát és klikkesedést az öltözőben

Ten Hagból kibújik a könyörtelen, ha hátra passzokat lát és klikkesedést az öltözőben

mti
Kedden megkezdte a felkészülést az új szezonra a Manchester United, immáron az Ajaxtól érkező Erik ten Hag irányításával. Az első benyomások alapján a holland edzőt ki lehet akasztani pár dologgal. Maximális fegyelmet követel meg, illetve utasításait könyörtelenül számon kéri.

Az eddigi angliai sajtóbeszámolók szerint Erik ten Hag módszerei üdítően hatnak a Vörös Ördögöknél, a legapróbb részletekre odafigyel. Mindent pontosan elmagyaráz és elvárja játékosaitól, hogy az adott utasításokat hiba nélkül hajtsák végre.

A The Sun írt arról, hogy az 52 éves tréner egyértelmű szabályokat fogalmazott meg, amelyeket hiánytalanul kötelesek betartani a keret tagjai. Ahogy olvasható, az edző az “egyél, aludj, játssz és ismételd” filozófiáját követi.

Kínosan ügyel arra, hogy még véletlenül se alakuljanak ki kisebb csoportosulások az öltözőben, amelyek bonthatják a csapategységet.

A másik dolog, ami szembetűnő az eddigiekhez képest, hogy nem tolerálja a hátrafelé irányuló passzokat edzés közben. Aki az egymás közti játék folyamán ezt megteszi, azonnal a csere sorsára jut, mást küld helyette a pályára.

Ahogyan az várható volt, Ten Hag biztosította a fiatalokat, hogy megkapják tőle a lehetőséget a játékra, amennyiben megfelelően teljesítenek, egy füst alatt, mindenkivel közölte hogy senkinek nincs betonbiztos helye, főként az idősebbeknek üzenve.

A támadások építésénél különös figyelmet fordít arra, hogy a játékosok egy, maximum kétszer érjenek a labdához. Amennyiben egy támadás megakad és oldalra, vagy visszafelé játszanak a játékosok, azonnal leállítja a szituációt, a hátra passzoló játékost 1-2 percre kiveszi a játékból. Miközben magyaráz, mindenki csöndben figyeli, próbálja értelmezni a kéréseket. Ahogyan a lap írja, “az edzések kemények, de jók”.

Egy, a csapathoz közeli forrása a Teh Sunnak elmondta, “célja, hogy kifárassza az ellenfeleket, miközben a labdát birtokolja, amelynek a lehető leggyorsabban kell játékosról játékosra járnia”.

Borítókép: Erik ten Hag (EPA/Maurice van Steen)

További tartalmak