Musorujsag
Élő Eredmények

Nagytakarítást tartana a PSG, több játékosuktól is megválnának a nyáron

Nagytakarítást tartana a PSG, több játékosuktól is megválnának a nyáron

m4sport.hu
A Paris Saint-Germainnél arra készülnek, hogy a nyáron megszabadulnak néhány játékostól, hogy egy versenyképes és minőségi csapattal vághassanak neki a szezonnak.

Az elmúlt szezonban a párizsiak keretét 35 játékos alkotta, ami rendhagyó módon kihatott a csapat teljesítményére. Ennek eredményeképpen a frissen kinevezett vezetőedző, Christophe Galtier és az új sportigazgató Luis Campos máris nekilátott a tisztújítás előkészítésének, amelynek célja, hogy olyan keretet hozzanak létre, amelyben csak olyan játékosok szerepelnek, akikre a PSG új edzője minden versenysorozatban számíthat.

Két nagy reménységgel igazolt támadót is elengedne Galtier: Mauro Icardinak és Julian Draxlernek egyes hírek szerint már meg is mutatták a kijáratot.

Draxler alig több mint egy éve hosszabbította meg szerződését 2024-ig. A tavalyi szezonban sérülések is hátráltatták, minden sorozatot figyelembe véve 24 mérkőzésen kapott lehetőséget. A balszélső azonban szeretne több játéklehetőséget kapni a világbajnokság évében, hogy minél több esélye legyen Katarba utazni a német válogatottal – a PSG pedig nem gördít akadályt a játékos elé, távozhat a klubtól.

Icardi esete egy kicsit más, összesen 30 mérkőzésen, csupán 5 gólt lőtt a mögöttük hagyott idényben. Minden esély megvan az argentin csatár távozására, aki iránt érdeklődik az olasz élvonalba frissen feljutó Monza. Arról nem is beszélve, hogy sajtóhírek szerint a párizsiak 40-50 millió euró közti összegért szerződtethetik az olasz válogatott Gianluca Scamaccát a Sassuolotól.

Julian Draxler edzésre érkezik a Párizs közelében található Camp des Loges sportkomplexumba. (EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)

A védelemben több olyan játékos is van, aki inkább előbb, mint utóbb csomagolhat. Az egyikük Thilo Kehrer, aki 38 millió euróért érkezett a Schalkétól, és akinek teljesítménye meglehetősen hullámzó volt Párizsban. A németnek jó híre van a Bundesligában, és akár már 15 millió euróért távozhat. A folyamatosan sérülésekkel bajlódó Abdou Diallo nem tudott alapemberré válni, Galtier pedig nem számít rá.

Layvin Kurzawa 2020-ban 2024-ig megújított szerződése esetében elég bonyolult a helyzet. A francia válogatott játékos élvezi a párizsi életet, és bár a PSG teljesen kizárhatja őt a csapatból, a balhátvéd nem gondolkodik azon, hogy elköltözzön a francia fővárosból. Ennek egyik oka, tulajdonképpen egyetlen csapat sem mutatott érdeklődést a szolgálatai iránt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Layvin Kurzawa (@kurzawa) által megosztott bejegyzés

A középpálya Vitinha szerződtetésével kimondottan zsúfolttá vált, így Georginio Wijnaldum, Ander Herrera vagy akár Leandro Paredes is azok közé a játékosok közé tartozhat, akik a nyáron távozhatnak a klubtól.

Mozgalmas hetek következnek a Ligue 1 címvédőjének háza táján, a francia bajnokság következő kiírása augusztus 8-án kezdődik, a PSG két nappal később idegenben, a Clermont Foot 63 ellen lép pályára.

Borítókép: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ronaldo tajtékzik a Manchester United által bevezetett fizetéscsökkentés miatt
Miután a Manchester United az elmúlt szezonban csupán a hatodik helyen végzett a Premier League-ben, eurómillióktól esik el azáltal, hogy nem indulhat a Bajnokok Ligájában. A Vörös Ördögök vezetősége ezért bejelentette, hogy az <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2022/05/08/brutalis-fizetescsokkentessel-bunteti-jatekosait-a-manchester-united-vezetosege-sajtohir" rel="noopener" target="_blank">összes játékos fizetését csökkenti</a>.
Külföldi futball