David Alaba és Eder Militao az elmúlt szezonban stabil védőpárost alkottak, amely a Real Madridot La Liga-címig és a Bajnokok Ligája-győzelemig repítette. Ezért nem meglepő, hogy Carlo Ancelotti a korábbi Chelsea-védő új szerepkörben való bevetéséről beszél.
Rüdiger a Real Madrid Barcelona elleni felkészülési mérkőzésén balhátvédként játszott Las Vegasban. Az ősi riválistól elszenvedett 1–0-ás vereséget követően Ancelotti dicsérte új játékosát, hogy a német egy nagyon intelligens védő.
„Nagyon megkedveltem őt. Nem őrültem meg, ő pedig nagyon intelligens. Tud játszani azon a poszton balhátvédként, és Alabával is tudnak cserélni mérkőzés közben. Ma nem cseréltek, mert jól működött, amit kitaláltunk” – mondta a Real Madrid menedzsere.

A Barcelona elleni vereséget követően a madridiak a Club Américával és a Juventussal játsszanak felkészülési mérkőzést, majd augusztus 10-én az Eintracht Frankfurt elleni Európai Szuperkupa-találkozón ellen lépnek pályára.
„Alaba csak akkor fog balhátvédet játszani, ha feltétlenül szükséges. Nem akarom lecserélni a tavalyi párost” – tette hozzá Ancelotti.