Musorujsag
Élő Eredmények

Giggs volt élettársa a bíróságon bevallotta, rákosnak tettette magát, hogy ne kelljen közösülnie

Giggs volt élettársa a bíróságon bevallotta, rákosnak tettette magát, hogy ne kelljen közösülnie

m4sport.hu
Az egykori Manchester United szélső, Ryan Giggs tárgyalása negyedik napjához érkezett. A Vörös Ördögök legendás szélsőjét élettársa azzal vádolja, hogy együttlétük alatt agresszív volt, és zaklatta, számára kellemetlen kellemetlen aktusokra kényszerítette. A pénteki meghallgatáson elmondta, hogy inkább rákosnak tettette magát, csak ne kelljen szexelni a korábbi labdarúgóval, aki közben többször megcsalta.

Kate Greville bántalmazásért és kényszerítő magatartásért feljelentette Ryan Giggset, pénteken a tárgyalás a negyedik napjához érkezett, amelyen a nő egy váratlan vallomással állt elő, beismerte, hogy kapcsolatuk egyik szakaszában hazudott a labdarúgónak, hogy rákos beteg, ezért nem képes szexuális aktusra.

A The Sun című újság írta, hogy Kate Greville elmondta, hazudott Giggsnek arról, hogy egy kenetvizsgálat rákos sejteket mutatott ki, hogy „ne kelljen szexelnie vele”.

A nő azért borult ki, mert a kapcsolat folyamán megtudta, hogy a futballista többször megcsalta. Kate Greville könnyek között kijelentette, hogy „Ryan Giggs 12 nővel csalt meg”, és a kapcsolatuk „olyan volt, mint a poklok megélése”.

„Gyakorlatilag sok sz…rt találtam, mielőtt kitálaltam volna neki, de sokáig magamban tartottam. Megtudtam, hogy az elmúlt hat évben 10-12 nővel csalt meg. Minden alkalommal, amikor találtam valamit, csak rosszabb lett. Egyszer megtaláltam az iPadjét és mindent elmentettem magamnak, amit benne találtam, két héten keresztül” – mondta Kate Greville a Manchester Crown bíróságon.

Annyira felzaklatták az üzenetek, amiket talált, hogy nem átallotta „disznónak” nevezni élettársát.

Borítókép: Ryan Giggs (Fotó: EPA/PETER POWELL)

További tartalmak