Musorujsag
Élő Eredmények

Erik ten Hag: Ha négy év múlva is én leszek az MU menedzsere, biztos vagyok benne, lesz legalább egy trófeánk

Erik ten Hag: Ha négy év múlva is én leszek az MU menedzsere, biztos vagyok benne, lesz legalább egy trófeánk

m4sport.hu | Szerző: Kovács Máté
A holland szakember egy másodpercet sem gondolkodott bátor kijelentése után, sőt, jelezte a szurkolóknak, hogy az önbizalma adott a feladathoz: „Mindenhol megtettem már ezt, biztos vagyok benne, hogy itt is sikerülni fog.”

Az Ajaxtól érkezett menedzser az angol Sky Sportsnak adott interjúja során megkapta a kérdést, mennyi időre van szüksége ehhez. Erik ten Hag Jürgen Klopp első liverpooli sajtótájékoztatóját idézte fel, ahol a német mester 2015-ben azt kérte a Vörösök szurkolóitól, legyenek türelemmel és adják meg a szükséges időt ahhoz, hogy a Liverpool visszatérjen oda, ahová tartozik. Nos, Kloppnak igaza lett, a Liverpool az elmúlt négy évben kétszer jutott a Bajnokok Ligája-döntőjébe, és története során először megnyerte a Premier League-t is. Az első BL-serleg a 2018/19-es szezonban jött el, s erre fel ten Hag is azt nyilatkozta:

„Ha négy év múlva is én leszek még a csapat menedzsere, biztos vagyok benne, hogy lesz legalább egy trófeánk. Nem kérhetem a drukkerektől, hogy legyenek türelemmel – remélem azért így tesznek –, hiszen anno egy győztes csapatba szerettek bele, de azért vagyok itt, hogy ezt újra létrehozzam. Ez egy emberpróbáló kihívás, de ezt tudtuk eddig is. Ehhez időre van szükség, azonban ha egy dolog nincs a futballban, az pont az idő, emiatt is nagyon nehéz feladat ez most”.

Egyelőre szeretik ten Hagot az Old Traffordon, de az eredmények függvényében kérdés, meddig tart ki a türelem. (Fotó: EPA/Peter Powell)

Az 52 esztendős szakember fantasztikus hat év után hagyta ott az Ajax csapatát. Kétszer duplázott az amszterdamiakkal, a 2018/19-es és a 2020/21-es idényben is megnyerte az Eredivisiét és a Holland Kupát, előbbi szezonban pedig a Bajnokok Ligája-elődöntőjéig vezette korábbi együttesét. A United drukkerek részéről így érhető volt a pozitív várakozás, de az antré nem sikerült jól, a Manchester United története során először kapott ki hazai pályán a Brightontól (1-2) a Premier League-ben. A javításra már szombat este adott lesz a lehetőség, a Vörös Ördögök a Brentford vendégeként lépnek pályára az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában. A PL-be az előző idény során először feljutó klub kemény ellenfél, többek között 3-3-at játszott a Liverpoollal, idegenben 4-1-re legyőzte a Chelseat, de az MU tavaly oda-vissza nyert a méhek ellen. A holland mester a Sky Sportsnak adott interjúja zárásaként újfent a hosszú munkát emelte ki.

„A Manchester United tíz évvel ezelőtt nyerte meg legutóbb a Premier League-t, a sikerek gyorsan jönnek, de visszatalálni erre az útra, az sokkal több időt igényel” – zárta gondolatait ten Hag.

Borítókép: Erik ten Hag a Manchester United - Brighton angol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. (Fotó: EPA/Peter Powell)

További tartalmak