Musorujsag
Élő Eredmények

Videó: remekeltek a magyarok az MLS-ben – Gazdag mesterhármast, Sallói győztes gólt szerzett

Videó: remekeltek a magyarok az MLS-ben – Gazdag mesterhármast, Sallói győztes gólt szerzett

m4sport.hu
Gazdag Dániel ismét ellenállhatatlan formában játszott, a Philadelphia Union ismét kiütötte aktuális ellenfelét az MLS-ben, 6–0-ra győztek, a magyar középpályás pedig mesterhármast szerzett. Sallói Dániel első félidőben szerzett találata győzelmet érőnek bizonyult, a Kansas City 1–0-ra nyert a San José ellen.

Gazdag Dániel úgy vágott neki a Colorado Rapids elleni összecsapásnak, hogy legutóbbi kilenc mérkőzésén hat gólt és két gólpasszt jegyzett az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS). Formájának megfelelően sokat nem kellett várni első góljára, már a kilencedik percben betalált.

Igyekezett gyorsan eldönteni a mérkőzést az Union, sorra dolgozták ki a helyzeteket, majd a 20. percben Gazdagot buktatták a tizenhatoson belül, s értékesítette a saját maga által kiharcolt büntetőt.

Az első játékrészben még Julian Carranza is gólt szerzett büntetőből, s már 35 perc után emberelőnybe került a Philadelphia. A félidő után is folytatta a gólgyártást a hazai csapat, de az újabb találatra azonban a 84. percig kellett várni, amikor Gazdag megszerezte saját maga harmadik, csapata negyedik találatát. A 26 éves középpályás remek mozdulattal emelte át a vendégek kapusát és juttatta a hálóba a labdát, majd lecserélték.

Gazdag eddig 28 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a szezonban és 16 gólt szerzett. Mesterhármasával a góllövőlista második helyére lépett fel, ahol hármas holtverseny alakult ki. A táblázat első helyén Sebastian Driussi neve olvasható, az Austin FC középpályása 19 találatnál jár a szezonban.

A mérkőzés teljes összefoglalóját IDE kattintva tekintheti meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Philadelphia Union (@philaunion) által megosztott bejegyzés

Sallói a San Jose Earthquakes elleni összecsapáson egy lepattanót értékesítve szerezte a találkozó egyetlen gólját, a 26 éves magyar csatárnak ez volt a 13. győztes találata a klub színeiben, amivel beállította Dom Dwyer és Predrag Radosavljevic rekordját.

A mérkőzés teljes összefoglalóját IDE kattintva tekintheti meg.

Eredmény: 
Philadelphia Union–Colorado Rapids 6–0
Sporting Kansas City–San Jose Earthquakes 1–0

További tartalmak