Csercseszov szerint az történt a pályán, amit szerettek volna, és igazi csapatként teljesítettek, ezért sikerülhetett a visszavágni a múlt heti vereségért. „Elégedettek lehetünk azzal, hogy amit előtte megbeszéltünk, azt sikerült megvalósítanunk” – összegzett az orosz szakember.
Az eredmény titka, ha tartják magukat a megbeszélt taktikához. „Ezen a szinten kevés, ha csak focizol, kell a csapatszellem, a küzdőszellem” – és hogy nagy támogatást érkezik a lelátóról, vélekedett. Ezért örömét fejezte ki, hogy boldoggá tehették a szurkolókat.
Dibusz Dénes először is együttese elszántságát emelte ki. „Úgy mentünk bele a párharcokba, hogy ott nem volt kérdés” – utalt vissza a belgrádi mérkőzésre, amelyen rendre alulmaradtak ezekben a szituációkban, míg ezúttal, ha nem is nyerték meg mindet, „feküdtek az ellenfelek”.
Hozzátette, magukat hozták nehéz helyzetbe, „a második félidőt erősebben kezdték, aztán úgy nézett ki, rendeztük a sorokat”, ám „erőltettük ezt a kisszögletet, úgy látszik nem kellett volna”.
Fordulópontnak érezte, hogy jól tudtak reagálni a kapott gólra. És az sem sokon múlt, hogy lezárják a mérkőzést, de végén még szükség volt a Fradi kapusára. „Nem mondom, hogy egy nehéz védés volt. Gondoltam, abból a szituációból vissza fogja rúgni a helyemre” – írta le, hogyan nézett ki a szemszögéből az utolsó másodperceken megítélt szerb szabadrúgás.
A győztes gólt szerző Samy Mmaee elárulta, készültek rá, hogy a szögleteknél a hosszú oldalon lehet keresnivalójuk. Az egységességet és a csapatmunkát dicsérte, célként pedig a csoportelsőséget jelölte, vagyis a pozíció megőrzésének szellemében várják a hátralévő két fordulót.
Pászka Lóránd labdavesztéséből indult a Crvena zvezda egyenlítéssel végződő kontrája, a balhátvéd el is ismerte, hogy ilyen gyermeteg hibát nem szabad elkövetni, mert egyből megbosszulják.
„De tudtam, hogy ilyen közönség előtt nem kaphatunk ki. Óriásit melóztunk hátul” – mondta a végül gólpasszával javító futballista, aki hangsúlyozta, hogy ugyan semmi nem dőlt el még a négyesükben, de: „szerettünk volna bizonyítani, azt gondolom sikerült.”
A Ferencváros harmadik csoportriválisa legyőzésével, megőrizte első helyét a négyesében, de a török Trabzonspor sikerével a tavaszi folytatás matematikailag még nem vált biztossá. Két hét múlva az ötödik fordulóban az AS Monaco érkezik a Groupama Arénába.













