Musorujsag
Élő Eredmények

A DAC kizárta a keretből Balogh Norbertet – sajtóhír

A DAC kizárta a keretből Balogh Norbertet – sajtóhír

m4sport.hu
A szlovák labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő DAC a másodosztályú Homonnától elszenvedett kupavereség után azonnali hatállyal kizárt a keretből két futballistát – helyi sajtóértesülés szerint egyikük a kétszeres magyar válogatott Balogh Norbert.

A dunaszerdahelyi klub a váratlan kupavereség után közleményben tudatta, hogy azonnali hatállyal – átmenetileg – kizárt az első csapat keretéből két játékost, de az érintetteket nem nevezte meg.

„Klubként mindent megteszünk a játékosainkért, olyan szakmai feltételeket teremtettünk, amelyekkel Közép-Európában kevés klub büszkélkedhet. Az az érzésünk támadt azonban, hogy minél többet adunk a játékosoknak, annál kevesebbet kapunk vissza tőlük. Ennek véget kell vetni. Az utolsó csepp a pohárban a Homonnán elszenvedett kupakudarc volt, amely után úgy döntöttünk, hogy azonnali hatállyal elbúcsúzunk két játékosunktól, akiket átmenetileg kizártunk az első csapat keretéből. További intézkedésként a csapat megtámogatja a szurkolóinak az őszi idényben hátralévő két idegenbeli mérkőzés – Besztercebánya és Trencsén – belépőjegyeinek árát az utazás költségeivel együtt. Ezenkívül további intézkedéséket is foganatosítunk, melyeket klubon belül kezelünk” – idézi a DAC közleménye Jan Van Daele sportigazgatót.

Az Új Szó című felvidéki újság kérdésére a klub nem kívánta elárulni a két érintett futballista nevét, a lap azonban úgy tudja, hogy egyikük a kétszeres magyar válogatott Balogh Norbert. A 26 éves támadót Adrián Guľa vezetőedző már a félidőben lecserélte Homonnán, korábban pedig néhány alkalommal még a meccskeretbe sem került be, holott nem volt sérült.

Balogh Norbert februárban érkezett a Honvédtól – előbb kölcsönben, majd végleg – a dunaszerdahelyi klubhoz, azóta 24 tétmérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Borítókép: https://www.facebook.com/fcdac

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Videó: Balogh Norbert fejese döntött a DAC–Slovan rangadón
A dunaszerdahelyi csapatot erősítő támadó az első félidő hajrájában, fejesből szerzett vezetést a hazaiaknak a Slovan Bratislava elleni rangadón, amelyet mint utóbb kiderült a 2-szeres magyar válogatott találata döntött el.
Külföldi futball