A The Athletic jól értesült újságírója, David Ornstein szerint Cristiano Ronaldo hétfőn személyes egyeztetést folytat majd a klub menedzserével, Erik ten Haggal. A Manchester United futballistái tíz nap alatt négy mérkőzést játszottak, így a holland szakember a hétfőt pihenőnapnak nyilvánította a keret számára.
Ten Hag hajthatatlan azt illetően, hogy a portugál továbbra tagja legyen a manchesterieknek, ám nem feltétlen számolna mindig kezdőként vele, ám a döntések előtt szeretné hallani Ronaldo véleményét, legfőképp azt, hogy képes-e elfogadni azt a helyzetet, hogy ebben az idényben inkább kiegészítő emberként számolnak vele az első keretnél.
Amennyiben a felek nem tudnak dűlőre jutni már azt is lehetett hallani, hogy az MU ingyen is elengedné sztárjátékosát a téli átigazolási időszakban, hiszen a portugál a keret legjobban fizetett játékosa. Ezt a pletykát pedig tovább erősítheti, hogy a Daily Mail információi szerint az ötszörös aranylabdás büntetésének egy része volt, hogy a hétvégi bajnoki előtt az U21-es tartalékcsapattal kell edzenie, ezt azonban a veterán futballista nem vállalta, inkább egyedül tréningezett.
Cristiano Ronaldo went to the tunnel before the game ended against Tottenham 😬
(via @TelemundoSports)pic.twitter.com/nYwKlpKiSd
— B/R Football (@brfootball) October 19, 2022
A Chelsea-vel már a nyáron is szóba hozták a 37 esztendős labdarúgót, s mivel a londoni kékek társtulajdonosa, Todd Boehly szoros kapcsolatot ápol Ronaldo ügynökével, Jorge Mendessel, így kézenfekvő lehet egy esetleges Anglián belüli klubváltás.
Persze ugyanazt a fizetést, a heti közel 400 ezer fontot minden bizonnyal már nem kapná meg új csapatában a portugál, ám legfőbb vágya, miszerint a Bajnokok Ligájában játsszon, teljesülhet egy ilyen transzferrel, ha Graham Potter csapata továbbjut a BL csoportköréből.
Az angol szakvezetőt a Manchester United elleni döntetlen után kérdezték is az újságírók Ronaldóról, de Potter rutinosan lezárta az ügyet azzal, hogy más, a Chelsea keretén kívül játékosokkal nem áll kapcsolatban. Mindenesetre az biztos, hogy CR7 eddig hányatatott sorsú szezonon van túl, például az Európa-ligában is több játékpercet kapott már, mint a PL-ben, melyben eddig az idény során csak kétszer volt kezdő, és úgy fest az MU is jobban teljesít eddig nélküle, mint vele.
Man Utd with Ronaldo vs. without in the Premier League so far this season 👀 pic.twitter.com/nUdxu8EOnI
— Sky Sports (@SkySports) October 20, 2022