Musorujsag
Élő Eredmények

Rögtön összejött a Barcelona–Manchester United álompárharc az Európa-liga rájátszásában

Rögtön összejött a Barcelona–Manchester United álompárharc az Európa-liga rájátszásában

m4sport.hu/MTI
Az Európai Labdarúgó-szövetség hétfőn a svájci Nyonban kisorsolta az Európa-liga rájátszásának párosítását.

Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson Gera Zoltán segédkezett, aki ezúttal is Budapestet, mint a döntő helyszínét képviselte – az U21-es magyar válogatott trénere rögtön kihúzta a slágerpárharcot, melynek keretében a Barcelona a Manchester Uniteddel csaphat össze.

A jelenleg sérült Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin ellenfele az Ajax Amsterdam lesz.

Az egyenes kieséses szakasz első körében a nyolcaddöntőbe jutás a tét, a Bajnokok Ligája-csoportharmadikok mellé az El-csoportmásodikokat sorsolták, azonos nemzetből érkezők nem kerülhettek össze. A párharcok első mérkőzéseit február 16-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

A továbbjutók a nyolcaddöntőbe kerülnek, ahol már várják őket az El-csoportgyőztesek, köztük a magyar bajnoki címvédő Ferencváros. A nyolcaddöntő sorsolását február 24-én tartják, a tizenhat között a mérkőzéseket március 9-én, illetve 16-án játsszák.

Az Európa-liga-rájátszás párosítása
Barcelona (spanyol)–Manchester United (angol)
Juventus (olasz)–FC Nantes (francia)
Sporting (portugál)–Midtjylland (dán)
Sahtar Donyeck (ukrán)–Rennes (francia)
Ajax (holland)–Union Berlin (német)
Leverkusen (német)–Monaco (francia)
Sevilla (spanyol)–PSV Eindhoven (holland)
Salzburg (osztrák)–AS Roma (olasz)

A mezőny
El-másodikok (kiemeltek)
Manchester United (angol)
Midtjylland (dán)
Nantes (francia)
Monaco (francia)
PSV Eindhoven (holland)
Rennes (francia)
AS Roma (olasz)
Union Berlin (német)

BL-harmadikok (nem kiemeltek)
Ajax (holland)
Barcelona (spanyol)
Juventus (olasz)
Leverkusen (német)
Salzburg (osztrák)
Sevilla (spanyol)
Sahtar Donyeck (ukrán)
Sporting (portugál)

Szabályok

Azonos nemzetbeliek nem kerülhetnek össze és nem a BL, hanem az Európa-ligából érkezők lesznek a kiemeltek, azaz játszhatják hazai pályán a párharc visszavágóját – a mérkőzéseket február 16-án és 23-án rendezik.

Így alakul ki a nyolcaddöntő mezőnye, a Ferencváros csak ekkortól lesz érdekelt az El tavaszi folytatásában. Sőt, a november 7-i sorsoláson nem kerülhet közelebb leendő ellenfeléhez sem, ugyanis február 24-én ismét sorsolnak, méghozzá már a legjobb 16 párharcait, az El-csoportgyőztesek az előző kör továbbjutóival kerülnek össze, ekkor derül majd fény a Ferencváros következő ellenfelére az Európa-ligában, a nyolcaddöntő meccseit pedig március 9-én és 16-án rendezik.

Emlékeztetőül: az idegenben lőtt több gól szabályát már eltörölték, így abban az esetben, ha 180 perc játék után a felek az összesített állás alapján döntetlenre állnak, akkor hosszabbítás következik, amennyiben akkor sem dől el a párharc, akkor tizenegyesek következnek.

El-csoportgyőztesek (már a nyolcaddöntőben):
FERENCVÁROS (magyar)
Freiburg (német)
Real Sociedad (spanyol)
Arsenal (angol)
Fenerbahce (török)
Royal Union SG (belga)
Real Betis (spanyol)
Feyenoord (holland)

 

Borítókép: MTI/EPA/KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi

További tartalmak