Musorujsag
Élő Eredmények

Marca: Cristiano Ronaldo januártól Szaúd-Arábiában folytatja, évi 200 millió euróért ír alá új klubjához

Marca: Cristiano Ronaldo januártól Szaúd-Arábiában folytatja, évi 200 millió euróért ír alá új klubjához

m4sport.hu
Spanyolországban konkrét tényként számolt be a Marca arról, hogy Cristiano Ronaldo elfogadta a szaúdi al-Nasszr ajánlatát. Szerződése január 1-től 2025 nyaráig szól majd, fizetése pedig messze a legnagyobb lesz, mint amit sportoló valaha kapott.

A múlt héten már beszámoltunk arról, hogy Crisitano Ronaldo egy szinte elutasíthatatlan ajánlatot kapott a szaúdi futball egyik legsikeresebb klubjától, az al-Nasszrtől. Hétfőn a spanyol Marca arról írt, hogy az egyezség is megszületett, a 37 éves portugál támadó elfogadta a két és fél évre szóló ajánlatot.


Ronaldo már Katarban volt a portugál válogatottal, amikor közös megegyezéssel felbontották szerződését a Manchester Uniteddel, így ügynöke, Jorge Mendes szabadon tárgyalhatott az érdeklődő klubokkal.

Az al-Nasszr már korábban is komoly érdeklődést mutatott, erről maga Ronaldo nyilatkozott a népszerű brit tévésnek, Piers Morgannek, és a közelmúltban egy olyan ajánlattal állt elő, amelyhez fogható még nem volt a labdarúgás történetében.

A különféle reklám, marketing illetve szponzori díjakat is tartalmazó ajánlatnak köszönhetően a portugál szezononként közel 200 millió eurót keresne új klubjában.

Összehasonlításként: Ronaldo a Manchester Unitednél évente 30 millió eurónak megfelelő összeget keresett.

Amennyiben a Marca értesülése valósnak bizonyul, Ronaldo egy olyan csapathoz kerül, amely az elmúlt években elveszítette dominanciáját a szaúdi bajnokságban és a vezetés egyértelmű célja, hogy újra az ország első számú klubja legyen a rijádi együttes. Ettől függetlenül sportszakmai szempontból mindenképpen komoly visszalépés lenne a portugál számára, ha egy olyan csapat mezét húzná magára, egy olyan bajnokságban szerepelne, amely beláthatatlan távolságra van a világ elitjétől.

Az angol Sky Sports közben cáfolja a hírt, hogy a portugál megegyezett volna a szaúdi klubbal.

Borítókép: MTI/AP/Themba Hadebe

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Már nem tekintenek messiásként Ronaldóra hazájában, kitennék a portugál kezdőből
Nehéz, már-már kínos szezonja van Cristiano Ronaldónak, akinek meggyűlt a baja eddigi csapatával, a Manchester Uniteddel, az edző, Erik ten Hag csak elvétve tette a Vörös Ördögök kezdőjébe. Legalább a portugál válogatottban otthonosan érezhette magát a csapat kapitányaként, egyértelmű vezérként. A világbajnokságon magabiztosan jutottak tovább csoportjukból, de a kis ország szurkolói úgy gondolják, a legkevésbé sem Ronaldónak köszönhetően.
Külföldi futball
Morata: Én örülnék annak, ha Ronaldo vb-győztes lenne
Álvaró Morata jelenleg a második helyen áll a világbajnokság góllövőlistáján három góllal. A spanyol Diário Asnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szívesen elcserélné a gólkirályi címet azért, ha végül Spanyolország nyerné a világbajnokságot, ugyanakkor azt is bevallotta, örülne, ha korábbi csapattársa a Real Madridból és a Juventusból, Cristiano Ronaldo vb-győztesként távozna Katarból, függetlenül attól, hogy a negyeddöntőben ellenfélként találkozhatnak.
Külföldi futball
Akár 15 meccses eltiltást is kaphat az uruguayi védő
Akár 15 meccses eltiltást is kaphat José Giménez, az uruguayi labdarúgó-válogatott védője, mert a katari világbajnokságon lekönyökölte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyik tisztviselőjét a Ghána elleni találkozó után.
Külföldi futball
Adrianónak két napig tartott a brazil-svájci meccs, véget is vetett 24 napos házasságának
A botrányairól is híres brazil ex-futballista, Adriano Leite Ribeiro, hamarosan ex-férjjé is válhat. Házassága a fodrász Micaela Mesquitával nem egészen egy hónap elteltével elhidegült, az ok pedig a katari világbajnokságon szereplő brazil válogatottban keresendő, egészen pontosan a Svájciak elleni mérkőzésben, amelyet 1-0-ra nyertek a dél-amerikaiak Casemiro csodálatos góljával.
Külföldi futball
Mbappé végre megszólalt: szándékosan hagyott ott több kötelező interjút, inkább kifizeti a FIFA pénzbüntetését
Szombat este Kylian Mbappét választották a Franciaország-Lengyelország (3-1) vb-nyolcaddöntő legjobb játékosának. Nem meglepő, hiszen két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a magabiztos sikerből. A lefújás után, ha nem is közvetlenül, de következett még egy nagy pillanat: a PSG sztárja a torna kezdete óta először szóba állt a sajtó képviselőivel.
Külföldi futball
Southgate Bellinghamet méltatta, Cissé kijózanító különbséget látott
A katari világbajnokságon a szenegáliakat vasárnap este 3-0-ra legyőző angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate már a negyeddöntős ellenfélre, a címvédő franciákra koncentrál, míg az afrikai együttest irányító Aliou Cissé szerint kijózanító volt csapata és a rivális közötti különbség.
Külföldi futball
Harry Kane meglőtte első gólját a vébén, Anglia még mindig nem játszik vb-esélyes formában, de Szenegál nem jelentett gondot
Anglia ugyan már tizenkét gólt szerzett a világbajnokságon, amivel a legeredményesebb csapat a katari tornán, de mégsem mondhatnánk azt, hogy a vébé egyik fő esélyese lenne, ugyanis megint csak a mérkőzés bizonyos időszakaiban tudott jól játszani Gareth Southgate együttese, de így is 3-0-ra nyert Szenegál ellen. Harry Kane megelőzte Gary Linekert és megközelítette Wayne Rooneyt, ám a Háromoroszlánosok számára, hogy ténylegesen lehet-e reménykedni az "it's coming home"-ban majd a Franciaország elleni negyeddöntő során jön el az igazi próbatétel.
Külföldi futball