Szalai Ádám februárban, a német élvonalbeli Mainzból igazolt a Baselhez, amelynek színeiben azóta 16 bajnoki találkozón négy gólt szerzett. Október közepén azonban megtiltották neki, hogy látogassa a csapat edzéseit, ezután az erőnléti edző segítségével egyéni tréningeken vett részt. A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya a bázeli polgári bírósághoz fordult, amely novemberben úgy döntött, hogy ismét látogathatja az FC Basel edzéseit és kötelezte a klubot ennek lehetővé tételére.
A 35 éves Szalai Ádámot jövő nyárig köti szerződés a Baselhez, amelynek színeiben ugyanakkor a klub elnöke szerint nem fog többet pályára lépni. A bázeli csapat sajtótájékoztatóján Alex Frei vezetőedzőtől és David Degen elnöktől is megkérdezték, hogy játszani fog-e Szalai még a csapatban. A tréner a 20min.ch beszámolója szerint csupán annyit közölt, hogy „minden lehetséges”, a klubelnök azonban határozottan válaszolt: „Az egyesület nevében modhatom, hogy nem, nem fog”.
Újabb kérdésre válaszolva David Degen azt is elmondta, hogy Szalai ugyan visszatért a csapat edzéseire, de azt nem tudja megmondani, hogy „január 2-án is ott lesz-e a csapatban”.