Musorujsag
Élő Eredmények

Elismerte Ronaldo szerződtetését az al-Naszr – sajtóhír

Elismerte Ronaldo szerződtetését az al-Naszr – sajtóhír

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
A szaúdi élvonalban szereplő klub csütörtökön már elismerte, amit pár napja még mindkét fél masszívan tagadott, azt hogy megállapodott Cristiano Ronaldóval.

A Marca beszámolója szerint az igazolás a következő órákban válhat hivatalossá, miután az ötszörös aranylabdás úgy döntött, Rijádba utazik, hogy aláírja 2030-ig szóló szerződését.

A hírek szerint a lassan 38 éves Ronaldo két és fél évig játékosként segíti a klubot, azt követően pedig Szaúd-Arábia nagyköveteként azon dolgozik majd, hogy az ország elnyerje a 2030-as világbajnokság rendezési jogát – amelyre Egyiptom és Görögország is pályázik.

Az al-Naszr már meg is ágyazott a Manchester Unitedtől novemberben távozott klasszis érkezésének – a pénzügyi fair play betartása érdekében három játékosától is megválhat a klub, Jaloliddin Masharipov és Pity Martínez távozása elvileg biztosra vehető.

Ronaldo nem aprópénzt keres majd, labdarúgóként szezononként 20 millió euró ütheti a markát, ez az összeg pedig tovább nőhet, ha már nagykövetként ténykedik az ország futballjának felemelkedésén.

A valaha volt egyik legjobb/legsikeresebb labdarúgó ezzel a szerződéssel gyakorlatilag búcsút int a topfutballnak, ezzel pedig ellentmond önmagának, évekkel ezelőtt ugyanis azt nyilatkozta, elitbajnokságban, a csúcson szeretné befejezni csapat- és egyéni szinten is példátlanul sikeres pályafutását.

 

Borítókép: EPA/Abir Sultan

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Videó: mez nélkül futotta át meccs közben az egész pályát a Sheffield védője
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Wigan – Sheffield United angol másodosztályú bajnoki mérkőzés nézői. A Chamionship 23. fordulójában játszott meccsen a vendégek végeztek el szögletet, a kapu előtti birkózásban lekerült a mez Ciaran Clarkról, a Sheffield védőjéről, de mivel megszerezték a labdát és ellentámadásba lendültek a hazaiak, nem volt idő a szerelés megigazítására, így az ír válogatott futballista kezében a mezzel nyargalta át az egész pályát, hogy visszaérjen védekezni.
Külföldi futball
Lionel Messi szerződést hosszabbít a PSG-vel – sajtóhír
Megegyezésre jutott Lionel Messi és a Paris Saint-Germain az argentin klaszsis jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról - számolt be a Le Parisien, valamint az átigazolási ügyekben jól értesült Fabrizio Romano.
Külföldi futball
Cristiano Ronaldo a 2024-es Eb-t tűzte ki célul
A portugál válogatott támadója a csalódást keltő vb-szereplés után sem gondolkodik a visszavonuláson, egyes sajtóhírek szerint Ronaldo a 2024-as Európa-bajnokságon is szeretne csapata hasznára lenni.
Külföldi futball
„Az álom tegnap véget ért" – Cristiano Ronaldo burkoltan üzent, az idei volt az utolsó vébéje
Cristiano Ronaldo<a href="https://m4sport.hu/2022/12/10/percrolpercrebejegyzes/koszonom-cristiano"> a könnyivel küszködve</a> hagyta el a játékteret miután <a href="https://m4sport.hu/katar-foci-vb-2022/cikk/2022/12/10/cristiano-ronaldoek-sem-tudtak-feltorni-a-marokkoi-reteszt-az-afrikai-egyuttesnek-egy-villanas-is-eleg-volt-az-elodontobe-jutashoz">Portugália 1-0-ra kikapott Marokkó ellen</a> a negyeddöntőben és így kiesett a világbajnokságról. Nem véletlen, hogy ily módon felszabadultak az érzelmek a 37 esztendős klasszisban, hiszen feltehetően utolsó vb-meccsén lépett pályára szombaton. Vasárnap pedig Instagram-odalán – hacsak burkoltak is – gyakorlatilag meg is erősítette ezt a tényt.
Külföldi futball
Ronaldo és Messi egy csapatban? A PSG-elnök nehezen kivitelezhetőnek tartja
Ami biztos, hogy Cristiano Ronaldo úgy szerepel a világbajnokságon a portugál válogatottal, hogy nincs csapata, miután a katari torna kezdésénél a Manchester United - közös megegyezéssel - <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2022/11/22/ronaldo-kozos-megegyezessel-azonnali-hatallyal-tavozik-az-mu-tol" rel="noopener" target="_blank">felbontotta vele </a>a szerződést.
Külföldi futball