Musorujsag
Élő Eredmények

Szoboszlai duplájával verte a Stuttgartot a Leipzig

Szoboszlai duplájával verte a Stuttgartot a Leipzig

m4sport.hu
A magyar válogatott csapatkapitánya mindkét félidőben betalált, főszerepet játszott csapata győzelmében.

Az RB Leipzig a német labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában hazai környezetben 2-0-ra verte az VfB Stuttgart együttesét. A hazaiaknál Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is a kezdőcsapatban kapott helyet.

Utóbbi főszerepet játszott a három pont megszerzésében, hiszen csapata mindkét gólját ő szerezte. Előbb a 25. percben mintegy 28 méterről végezhetett el szabadrúgást és a két tagú sorfal mellett ellőtt labdájába a kapus csak beleütni tudott, a labda a jobb alsó sarokban kötött ki.

A második félidő elején a 49. percben egy beívelés után kifejelt labdát vett át, majd egy pattanás után kapásból ellőtte, ami ismét a jobb alsó sarokba vágódott. A 22 esztendős középpályás karrierje 8. és 9. gólját szerezte a német élvonalban. A Leipzig a folytatásban is fölényben játszott, úgy tűnt, győzelmét semmi nem akadályozhatja meg.

A 68. percben azonban szépítettek a stuttgartiak, miután Gvardiol ért kézzel a labdához a saját tizenhatosán belül, hosszas VAR-vizsgálat után a játékvezető 11-est ítélt, amit Fuhrich a kapu jobb oldalába lőtt. A folytatásban a vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, de e Leipzig jóltartotta az eredményt és megszerezte a három pontot.

Az immáron 16 mérkőzés óta veretlen lipcseiek győzelmükkel feljöttek a második helyre, egy ponttal lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszott Bayern mögé, kettővel megelőzve az Union Berlint, míg a stuttgartiak maradtak a 15. helyen.

Bundesliga, 18. forduló:
RB Leipzig-VfB Stuttgart 2-1 (1-0)
szombaton játsszák:
SC Freiburg-Augsburg 15.30
Hertha BSC-Union Berlin 15.30
Hoffenheim-Borussia Mönchengladbach 15.30
FSV Mainz 05-VfL Bochum 15.30
Werder Bremen-VfL Wolfsburg 15.30
Bayern München-Eintracht Frankfurt 18.30
vasárnap játsszák:
Schalke 04-1. FC Köln 15.30
Bayer Leverkusen-Borussia Dortmund 17.30
Az állás:
1. Bayern München           17  51-15  36 pont
2. RB Leipzig               18  39-24  35
3. Union Berlin             17  29-22  33
4. Eintracht Frankfurt      17  36-25  31
5. Borussia Dortmund        17  31-25  31
6. SC Freiburg              17  26-24  31
7. VfL Wolfsburg            17  35-20  29
8. Bayer Leverkusen         17  30-28  24
9. Borussia Mönchengladbach 17  30-28  22
10. 1. FC Köln               17  29-31  21
11. Werder Bremen            17  27-36  21
12. FSV Mainz 05             17  21-27  20
13. TSG Hoffenheim           17  25-27  19
14. FC Augsburg              17  22-30  18
15. VfB Stuttgart            18  22-32  16
16. VfL Bochum               17  17-39  16
17. Hertha BSC               17  20-30  14
18. Schalke 04               17  14-41   9

Borítókép: (Fotó: Stuart Franklin/Getty Images)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek