A Premier League minden klub esetében megköveteli, hogy pontos pénzügyi információkat adjanak meg egy-egy egyesület gazdasági helyzetét illetően, azonban a PL vádjai szerint ezt a Manchester City többször is megszegte az elmúlt években. A The Times újságírója, Martyn Ziegler szerint a bűnlajstrom akár több mint száz pontot is érinthet, amely a legoptimálisabb forgatókönyv alapján is pontlevonást jelent, de akár a bajnokságból való kizárás is felmerülhet.
Az átlátható pénzügyi helyzet megsértése mellett az angol liga továbbá azzal is vádolja a Manchester Cityt, hogy a 2009-es, 2010-es, 2012-es és 2013-as szezonban az aktuális menedzserrel kötött szerződések nem tartalmazták a szakvezető teljes díjait. Az égszínkékek első embere 2009 és 2013 között az olasz Roberto Mancini volt, akivel a 2011/12-es idény során a City története során először nyerte meg a PL-t. A Premier League közleménye szerint a Man. City nem pontos adatokat adott meg a klub pénzügyi helyzetéről, beleértve a szponzori és az egyéb bevételi forrásokat. Továbbá a címvédő a vádak szerint 2018/19-es és 2022/23-as szezon között nem működött együtt és nem segítette a Premier League-et a vizsgálat során.
BREAKING: Manchester City have been charged by the Premier League with numerous breaches of financial rules. pic.twitter.com/diL3AKkSyV
— Sky Sports News (@SkySportsNews) February 6, 2023
Pep Guardiola együttesét 2020-ban már a pénzügyi fair play-szabály megszegése miatt már „megpróbálták” két évre eltiltani a nemzetközi klubfutballtól, azonban akkor a CAS (a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság) eltörölte az UEFA által kért büntetést és a 30 millió eurós büntetést harmadára csökkentette.