Összefoglaló
A játéknap csúcsrangadójának első félideje nagy iramú, lüktető játékot hozott, és olykor a feszültség is eluralkodott a futballistákon. A hazaiaknak és a manchesterieknek is volt több gólszerzési lehetősége: mindkét együttes hét alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, védenie viszont a Barca kapujában álló Ter Stegennek kellett többször.
A szünet után öt percre volt szüksége a katalán csapatnak, hogy megszerezze a vezetést, ekkor egy szöglet után Marcos Alonso ugrott a legmagasabbra, és pontosan fejelt a rövid sarokba. Két perccel később a Manchester United a hetek óta ügyeletes gólfelelősként futballozó Marcus Rashford kiszorított helyzetből leadott kiváló lövésével és góljával egyenlített.
A két gyors gól eredményeként felpörgött a játék, aztán megint Rashford volt a főszereplő, élesen a kapu elé lőtt labdája ugyanis a védő Koundéról pattant a hazai kapuba, így az angolok megfordították a meccs állását. A Barcának viszont a hajrához közeledve volt erre válasza Raphinha révén, majd a korábbiaknál nagyobb erőt mozgósított a mérkőzés megnyerése érdekében, de vagy csak kapufáig jutott, vagy De Gea kapus állta az útját.
Xavi Hernández nincs könnyű helyzetben, ami a visszavágót illeti, a gránátvörös-kékeknek a visszavágón ugyanis eltiltás miatt nélkülözniuk kell Gavit, míg Pedri és Busquets sérülés miatt nem állhat majd a szakember rendelkezésére.
Pedri sérülése
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzések
FC Barcelona (spanyol)-Manchester United (angol) 2-2 (0-0)
gól: Alonso (50.), Raphinha (76.), illetve Rashford (52.), Koundé (59., öngól)
Sahtar Donyeck (ukrán)-Rennes (francia) 2-1 (2-0)
g: Kriszkiv (11.), Bondarenko (45.+1, 11-esből), illetve Toko Ekambi (59.
Ajax Amsterdam (holland)-Union Berlin (német) 0-0
Salzburg (osztrák)-AS Roma (olasz) 1-0 (0-0)
g: Capaldo (88.)