Musorujsag
Élő Eredmények

A Hamburg edzője fejlődőképes, jó támadónak tartja Németh Andrást, akinek adott az út a kezdőcsapat felé

A Hamburg edzője fejlődőképes, jó támadónak tartja Németh Andrást, akinek adott az út a kezdőcsapat felé

m4sport.hu
A német másodosztályú Hamburger SV magyar származású vezetőedzője, Tim Laszlo Walter a Nemzeti Sporthíradónak nyilatkozott a patinás klub nemrég igazolt magyar támadójáról Németh Andrásról, illetve itteni gyökereiről, milyen kapcsolat fűzi hazánkhoz.

A Hamburg január 27-én szerződtette a belga Genktől az egyszeres magyar válogatott támadót, Németh Andrást, aki eddig igazolja a német csapatnál, hogy jó döntést hoztak azzal, hogy őt választották.

Három mérkőzésen lépett pályára, összesen 29 percet játszott, kétszer is eredményes volt, előbb a Rostock, majd a Heidenheim ellen, utóbbi közvetlen vetélytárs a feljutásért zajló csatában.

Húsz forduló után a Hamburg a második helyen áll a Darmstadt mögött, illetve a Heidenheim előtt 4-4 ponttal. Az első két helyezett automatikusan feljut a Bundesliga első osztályába, a harmadik helyezett osztályozót játszik, vagyis a kék-fehérek kedvező pozícióban várhatják a bajnokság folytatását, Német Andrással a soraiban, akivel magyar származású edzője eddig nagyon elégedett, de azt is látja miben fejlődhet még.

„A tehetségkutatóinknak már régóta a célkeresztjében volt Németh András. Egy jó alapokkal rendelkező csatárra volt szükségünk, akiben nagy potenciál látunk. Ezek alapján találtunk rá Andrásra, és néhány személyes megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy ő az a játékos, akit le szeretnénk szerződtetni. Szerencsére ő is a Hamburg mellett döntött. Még nincs sok játékperce, de csak néhány hete érkezett. Gyorsan beépült a csapatba, nagy szíve van és több nyelven is beszél. Jó nyelvérzéke van, már most sok mindent megért abból, amit németül mondok. Úgy tűnik, hogy jól érzi itt magát, ez látszik abból, ahogy a többiekkel bánik, ahogy a társaihoz viszonyul. Jó látni, hogy mosolyogva, jókedvűen érkezik az öltözőbe, és a pályán is nagyszerűen feltalálja magát. Már most kiváló játékos, de van még benne potenciál. Fizikálisan például még sokat erősödhet, és keményebb lehet az ellenfelekkel. A támadások befejezéséhez is jó érzéke van, de a bal lábát még fejlesztheti. A fejjátéka is remek, mégis, van még pár terület, amiben fejlődhet. És ami a legfontosabb, hogy szeretne is fejlődni. A lehetőség mindig megvan, hogy a kezdőcsapat tagja legyen. Robert Glatzel személyében van egy nagyon jó csatárunk, de András még bőven léphet előre. Ehhez folyamatosan dolgoznia kell, élnie a lehetőségekkel. Ha ezt megteszi, akkor biztos, hogy gyűlni fognak a játékpercei, és eljön az idő, amikor a kezdő tizenegyben kap helyet” – mondta Némethről edzője, Tim Laszlo Walter, aki bízakódó a csapat jövőjét illetően, akár a bajnokságot is megnyerhetik a szezon végén.

„Most télen megerősödtünk, a cserepadról is minőségi játékosokat tudunk behozni mérkőzés közben. Ez egy vagány csapat, a játékosok között megvan az összhang, ez pedig látszik a pályán is. Szerintem kiélezett helyzetekben ez a csapatösszhang felénk billentheti a mérleg nyelvét. Emiatt is bízhatunk benne, hogy a szezon végén mi zárjuk az első helyen a bajnokságot” – nyilatkozta a 47 éves szakember, aki származásáról is beszélt.

„Van kapcsolatunk Magyarországgal. A testvérem és az unokahúgom nemrég Budapesten járt a rokonainknál, de egyre kevesebbet térünk vissza, mert sajnos mindenki öregszik, és néhányan el is hunytak a családomból. Az unokatestvérekkel, a távolabbi rokonokkal persze tartjuk a kapcsolatot, és mindig jó érzés, amikor Magyarországon tartózkodhatunk. Mindig szívélyesen fogadnak bennünket, vendégszeretőek a magyarok, jókat lehet enni Magyarországon, ezek az élmények pedig a gyermekkoromra emlékeztetnek” – idézte fel Walter.

Borítókép: Hamburger SV

További tartalmak