Musorujsag
Élő Eredmények

Xavi Hernández: A Manchester remek formában van, de számunkra ez óriási csalódás, kár érte

Xavi Hernández: A Manchester remek formában van, de számunkra ez óriási csalódás, kár érte

m4sport.hu
Xavi Hernández, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője érthetően csalódott volt, miután a gránátvörös-kékek csütörtök este 2–1-re kikaptak a Manchester Unitedtől az Európa-liga rájátszásában, ezzel búcsúztak a sorozattól.

 

Összefoglaló

„Az első kapott gól megfogta a csapatot. A második játékrészben aztán már el is veszítettük a fontos párharcokat, a Manchester nagyobb intenzitással játszott. Pedig az elsőben uraltuk a meccset. Kiegyenlített összecsapás volt, voltak jó etapjaink, jöttek a helyzetek is, de nem tudtuk ezeket kihasználni. A Manchester remek formában van, de számunkra ez óriási csalódás, kár érte” – kezdte értékelését Xavi Hernández.

„Jobbak voltunk, mint az előző szezonban, megmutattuk, hogy van jellemünk, idén pedig olyan erős alakulatokkal néztünk szembe, mint az Inter, a Bayern München vagy épp az MU. Jövőre ismét megpróbáljuk. Vasárnap már újabb meccs vár ránk, úgyhogy nem kellene, hogy ez a pofon sokáig bennünk maradjon. Pedrivel és Gavival vélhetően másképp alakultak volna a dolgok, Araújo pedig a hétvégén már bevethető lesz, óvatosságból cseréltem le.”

A szakember kitért a nyári átigazolási időszakra is.

„Meglátjuk, mit tehetünk a piacon, illetve mekkora mozgásterünk lesz a pénzügyi fair play miatt. A fejlődéshez önkritikusnak kell lennünk. Nem vagyunk elégedettek, de a tavalyhoz képest nagy a változás.”

Erin ten Hag, a Manchester United trénere már sokkal elégedettebben nyilatkozott a siker után.

„Hogy ez lenne az eddigi legnagyobb győzelmem itt? Igen, ez azt hiszem, igaz. Voltak nagy diadalok, elég a Liverpool vagy az Arsenal ellenire gondolni, de szerintem ez a mai volt a legnagyobb. A Barcelona nyolc ponttal vezeti a La Ligát, azt pedig láthattuk kedden, mire képes a Real Madrid, úgyhogy ha a katalánok előttük vannak a bajnokságban, akkor igen, ez egy nagy siker.”

A holland edző megjegyezte, ő nem feltltlenül látta büntetőnek Bruno Fernandes megmozdulását.

„Nem gondolnám, hogy a Barca uralta az első félidőt. Szerintem ez egy elég könnyen megítélt tizenegyes volt, de Fernandes vállalta a kockázatot, ugyanakkor ezeket a Premier League-ben egyáltalán nem fújják be, ezt a játékvezetői felfogást még szoknunk kell. Voltak esélyeink, több is, mint az ellenfelünknek, a probléma sokáig az volt, hogy nem volt meg a kellő hit. A második félidő már sokkal jobb volt, elhittük, hogy nyerhetünk, felszívták magukat a játékosok. És ez ezért is nagy győzelem, mert elhittük, hogy nyerhetünk. Kitartóak voltunk, ez fontos, mert el kell hinnünk, hogy megnyerhetjük a nagy rangadókat is. Ezeken gyakran a mentalitás a döntő, az, hogy minden pillanatban résen legyünk, mert ezek a momentumok változtatják meg egy találkozó végkimenetelét.”

Európa-liga, nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:
Manchester United (angol)-FC Barcelona (spanyol) 2-1 (0-1)
gól: Fred (47.), Antony (73.), illetve Lewandowski (18., 11-esből)
Továbbjutott: a Manchester United 4-3-as összesítéssel.

Union Berlin (német)-Ajax Amsterdam (holland) 3-1 (2-0)
gól: Knoche (20., 11-esből), Juranovic (44.), Doekhi (50.), illetve Kudus (47.)
Tj.: az Union Berlin 3-1-es összesítéssel.

AS Roma (olasz)-Salzburg (osztrák) 2-0 (2-0)
gól: Belotti (33.), Dybala (40.)
Tj.: az AS Roma 2-1-es összesítéssel.

AS Monaco (francia)-Bayer Leverkusen (német) 2-3 (1-2, 2-3, 2-3) – 11-esekkel: 3-5
gól: Ben Yedder (19.), Embolo (84.), illetve Wirtz (13.), Palacios (21.), Adli (58.)
Továbbjutott: a Bayer Leverkusen 5-5-ös összesítéssel, 11-esekkel.

Nantes (francia)-Juventus (olasz) 0-3 (0-2)
gól: Di María (5., 20., 78., a másodikat 11-esből)
piros lap: Pallois (18., Nantes)
Tj.: a Juventus 4-1-es összesítéssel.

Midtjylland (dán)-Sporting Lisboa (portugál) 0-4 (0-1)
gól: Coates (21.), Pedro Goncalves (50., 77.), Gartenmann (85., öngól)
piros lap: Paulinho (38., Midtjylland)
Tj.: a Sporting Lisboa 5-1-es összesítéssel.

PSV Eindhoven (holland)-Sevilla (spanyol) 2-0 (0-0)
gól: De Jong (77.), Silva (94.)
Tj.: a Sevilla 3-2-es összesítéssel.

Rennes (francia)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-2 (0-0) – 11-esekkel: 4-5
gól: Ekambi (52.), I. Salah (106.), illetve Belocian (119., öngól)
Tj.: a Rennes 2-2-es összesítéssel, 11-esekkel.

 

Borítókép: EPA/Adam Vaughan

További tartalmak